Jelenlegi hely

JEGYESOKTATÁS: FELKÉSZÍTÕ KURZUS INDUL A HÁZASÉLETRE

Az esküvõ megszervezése egy aprólékos, sok teendõvel járó feladat, számos részletre oda kell figyelni annak érdekében, hogy minden tökéletes legyen a nagy napon. A közös élet azonban csak ezt követõen kezdõdik. Boldog házasságban pedig igenis lehet élni – erre készít fel a jegyesoktatás, már a nagy nap elõtt.

A római katolikus egyháznál például azok a jegyespárok, akik egyházi házasságot szeretnének kötni, jegyesoktatáson kell részt venniük. Felföldi László plébános atya azt mondja, ennek célja, hogy a jegyesek megfelelõ módon felkészüljenek a házasság szentségére, a keresztény családi életre. A római katolikus egyház ugyanis azt vallja, hogy érdemes megmutatni a fiataloknak: igenis lehet, és azt is, hogyan lehetséges boldog házasságban élni. Ez ugyanis nem a véletlenen múlik, hanem tanulható.

ÉVENTE LEGALÁBB SZÁZ PÁR VESZ RÉSZT RAJTA

A jegyeskurzusra azokat a párokat várják, akik a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban szeretnének házasságot kötni. Ezeket idén februártól júniusig négy alkalommal tartják a plébánián, tehát a pároknak ezek közül egyet kell kiválasztani. Az egyes alkalmak kétnaposak: pénteki napokon este 18–21 óráig és szombaton 9– 16 óráig tartanak.

ÕSZINTE ÜZENETEKET HALLHATNAK

Évente 100–110 pár szokott részt venni nálunk jegyesoktatáson, ami azt jelenti, hogy egy alkalmon kb. 25 pár van jelen. Megnézzük a házasság szentségét katolikus oldalról, illetve foglalkozunk a természetes fogamzásgátlással, vagy éppen a gyerekneveléssel. Fontos, hogy az oktatáson részt vevõk minél életszerûbben halljanak õszinte üzeneteket, gondolatokat.

FELELÕSEK EGYMÁSÉRT

„A jegyesoktatás egymásnak adott idõ, hogy a jegyesek még jobban megismerjék egymást, a másik gondolatait, érzéseit, vágyait, s hogy alaposan az eszükbe véssék: felelõsek lettek egymásért, végleg. A jegyesoktatásra azért van nagy szükség, hogy a jegyesek felismerjék azt, hogy a másik számára egyetlenek legyenek és holtig tartó együttlétre készüljenek, és felkészüljenek.”

„VANNAK, AKIK FÉLVE JÖNNEK”

Vannak, akik félve és fejükben kérdõjelekkel jönnek a jegyesoktatásra, hiszen nem tudják és nem értik, hogy az egyház mit fog nekik két napon keresztül beszélni a házasságról. Boldogsággal tölt el, hogy mindig örömmel, hálaadással és szeretettel köszönünk el a jegyesektõl. Volt, aki tavaly azt mondta, hogy ha megengedjük, idén is szeretnének részt venni az oktatáson, mert úgy érzik, erre nagy szükségük lesz.

A JEGYESOKTATÁS ALKALMAI 2020-BAN

 Február 7-8.

Március 13-14.

Május 15-16.

Június 19-20.

 

Forrás: Napló

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ugrás az oldal tetejére