Zsúfolásig megtelt a városháza Krúdy terme hétfõ este. A Korányi Frigyes és a környékbeli utcák lakói is úgy gondolták, részt kell venniük azon a lakossági fórumon, amit a Korányi és a Csaló köz keresztezõdésében épülendõ körforgalom ügyében hívtak össze. Az ügy jelentõségét bizonyítja, hogy ez már a második ilyen találkozó volt.
EGY HIBA OKOZTA
A vita tárgya az, hogy az önkormányzat egyelõre nem tudja megépíteni a körforgalmat, mert azt egy 1900 négyzetméteres, jelenleg 226 ingatlantulajdonos birtokában álló, forgalomképtelen magánterület akadályozza, aminek egy részét érintené a beruházás. Az önkormányzat képviseletében Kósa Árpád kabinetvezetõ elmondta, a problémát egy évtizedekkel ezelõtti földhivatali, térképészeti és területszámítási hiba okozta; a területrõl a hivatalos iratok alapján úgy tudta az önkormányzat, hogy a tulajdonában van, ezért is tervezte és kezdte volna megvalósítani a fejlesztést.
KÖZÖS ÉRDEK A MEGÉPÜLÉSE
Hozzáfûzte, az itt élõk és az összes városlakó elemi érdeke, hogy megépüljön a körforgalom a Korányi és Csaló köz keresztezõdésében, ám az önkormányzat elvi, etikai kérdésnek tartja, hogy ehhez járuljanak hozzá, egyezzenek bele az ott élõk. Kifejtette, az önkormányzat jelképes összeget, 5000 forintot ajánlott fel ingatlanonként a tulajdonosoknak, mondván, más városrészekben az ott élõk komoly pénzekkel járulnak hozzá egy útfejlesztéshez.
SOK HELYEN INKÁBB KÉRNEK, FELAJÁNLANAK
Végül leszögezte, a Korányi lakói nélkül a város nem épít körforgalmat, ha az itt élõk nem akarják, akkor nem valósul meg a beruházás, pontosabban majd máshol. – Ha a városban valahol másutt építünk utat, akkor a tulajdonosok ott területet felajánlanak. Sok olyan példa van az országban, ahol a lakosok fizetnek azért, hogy fejlesszünk egy területet, építsünk utat – jelentette ki Kósa Árpád.
GARANCIÁT VÁRNAK
A lakossági fórumon többféle vélemény hangzott el. A tulajdonosok közül volt, aki az ott lévõ 10–15 éves fákat féltette, volt, aki úgy gondolta, hogy a körforgalomhoz nem kellene járdát építeni, mert akkor kisebb területet igényelne. Dr. Együd Katalin, az egyik tulajdonos azt mondta, nem ellenzik a körforgalmat, de garanciát szeretnének kapni arra, hogyha átadják a városnak ezt a területet, akkor azzal nem él majd vissza az önkormányzat, további fejlesztésekre hivatkozva.
NEHÉZKES A KÖZLEKEDÉS
Mások egyértelmûen támogatták a körforgalom megépítését, mondván, a csúcsforgalom idején mellékutakról alig lehet kifordulni a Korányira, a keresztezõdés rendkívül balesetveszélyes. Olyan vélemény is elhangzott, hogy ha a tulajdonosok most nagy pénzre számítanak az eladásból, akkor inkább gyûjtést rendeznek számukra, hogy végre lemondjanak az egyébként forgalomképtelen területrõl.
BALESETVESZÉLYES KERESZTEZÕDÉS
Köteles István például támogatta a körforgalom megépítését, sõt, a városvezetés figyelmébe ajánlotta a Gádor Béla utcát, ahol szintén szükség lenne körforgalomra. Halkóné dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselõ, aki szintén ott él, elmondta: a Csaló közbõl a Korányira kis ívben is bravúr kikanyarodni. Mindenképp támogatja a megvalósítást. Megérti, hogy kellemetlenséget okoz a környéken lakóknak. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy pont ezen a környéken felgyorsulnak az autók, biciklis-, gyalogosbaleset nem egy történt már ott.
ITT MÉG NINCS JÁRDA
Lövei Csaba, a terület önkormányzati képviselõje úgy látja, egy városban kell gondolkodni, a Korányin például ez az egy szakasz maradt, ahol nincs járda. Kérdésként feltette, hogy mi lesz a Lengyel utcával? Mert sokan a Csaló köz és a Kalevala sétány mellett ezt használják menekülõútként. Ugyanakkor leszögezte: támogatja a körforgalom megépítését.
FEBRUÁR 7-IG DÖNTHETNEK
A fórumon kiderült az is, hogy a körforgalom közelébe tervezett buszöböl az itt élõk kérésére nem épül meg, ezt a kompromisszumot elfogadta a város. Dr. Szemán Sándor címzetes fõjegyzõ tájékoztatása szerint az érintettek jövõ hét péntekig kapnak gondolkodási idõt, hogy elfogadják-e ebben a formában a fejlesztést, hozzájárulnake, hogy jelképes összegért a város tulajdonába kerüljön az 1900 négyzetméteres, forgalomképtelen zöldfelület, tehát február 7-ig várják az érintett ingatlantulajdonosok visszajelzését a vagyongazdálkodási irodán. Az önkormányzat az érintetteket a döntésükrõl tájékoztatni fogja. Ha a többség támogatja, akkor nemsokára elkezdõdhet az építkezés, ha nem, akkor más városrészben élõk járA Korányi és a Csaló köz keresztezõdése. Itt épülne új körforgalom. nak majd jól, hiszen a forrás nem vész el. De egyelõre bíznak a pozitív végkicsengésben, és a közszemlére tett látványtervek megvalósulásában – az érintettek és a közlekedõk ezreinek közös megelégedésére.