Jelenlegi hely

„NAGYCSALÁDOS ESKÜVŐ” PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete pályázatot hirdet „Nagycsaládos esküvő” címmel az Alapszabályban foglalt feladata (az élet és az anyaság tiszteletére nevelés, a házasságért és a jövő generációjáért érzett felelősség erősítése) megvalósítása céljából.

Pályázók köre:

Olyan fiatal – 30 év alatti – párok jelentkezését várjuk, akik szerelmüket eljegyzéssel erősítették meg, s úgy érzik, hogy eljött az idő, hogy életükben először kimondják a boldogító igent. A beérkezett pályázatokat a NOE elnöksége bírálja el, akik három pályázatot választanak ki. (Nem csak a NOE tagjai pályázhatnak!)

A pályázat beadásának határideje:

2020. február 9. A Házasság Világnapja

A pályázat elbírálásának határideje:
2020. március 4.

További tudnivalók :

A pályázóktól az eljegyzésről készült fotókat (4-5 db), egy rövid, maximum kétoldalas írott, vagy kétperces videofelvételt (mp4) várunk, amelyben bemutatják, hogy miért is fontos számukra a házasság.  A pályaműveket a következő címre várjuk: noe@noe.hu

A pályázat nyerteseinek 2020. szeptember 26-án Balatonfüreden megszervezzük házasságkötését. Ennek keretében biztosítjuk az anyakönyvvezetőt, a szertartás feldíszített környezetét, egy maximum 30 főre szóló esküvői fogadást a családtagokkal közösen, fotóst, egy grafikussal közösen megálmodott meghívót, támogatóinknak köszönhetően egy szerény ajándékot, és minden programon való részvételt aznap az

Őszi Találkozón.

A nyertes pályázók bemutatásra kerülnek a NOE Levelek című kiadványban. A Pályázó tudomásul veszi, hogy pályázata benyújtásával a pályamű felhasználási jogát automatikusan átadja a Kiírónak, azt a Kiíró a Pályázó külön, további engedélye nélkül nyilvánosságra hozhatja (terjesztés), a nyilvánosság számára bármilyen módon hozzáférhetővé teheti.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére