Az új pápa megválasztása a Vatikánban zajlott, ahol a pápaválasztásra jogosult bíborosok zárt ajtók mögött döntöttek az április 21-én elhunyt Ferenc pápa utódjáról. A szavazás mindössze négy fordulóból állt, ami az egyház egységét jelzi.
XIV. Leó pápa, akit a hívek már várták, első hivatalos aktusaként Urbi et Orbi áldást osztott, és felhívta a figyelmet arra, hogy a hívek imádkozzanak a világbékéért.
“Segítsetek felépíteni a párbeszéd hídjait” – mondta.
XIV. Leó pápa életútja
Robert Francis Prevost Chicagóban született 1955. szeptember 14-én. Képzését követően 1981-ben örökfogadalmat tett, majd 1982-ben pappá szentelték. 1987-ben Rómában teológiai doktori fokozatot szerzett, 1988-ban pedig Peruba küldték, hogy az Ágoston-rendi jelöltek képzését vezesse. 1998-ban kinevezték a chicagói Jó Tanács Anyja tartomány perjelévé, majd 2001-ben az Ágoston-rend általános perjelévé választották.
2014-ben Ferenc pápa kinevezte a perui chiclayói egyházmegye apostoli kormányzójává, 2020-ban a callaói egyházmegye apostoli kormányzójává. 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusává nevezték ki, majd még ugyanebben az évben Ferenc pápa bíborossá kreálta őt.
XIV. Leó pápa már korábban is több fontos pozíciót töltött be a katolikus egyházban, és most, mint első amerikai pápa, egy új fejezetet nyitott a vallás történetében.
A pápa üzenete és első lépései
Pápai köszöntése során XIV. Leó pápa imát mondott a világbéke érdekében, és így fogalmazott:
“Még a fülünkben van Ferenc pápa gyenge, de bátor hangja, aki megáldotta Rómát. Isten szeret bennünket, titeket mind. A gonosz nem fog győzni.”
Külön-külön üdvözölte a bíborosokat, majd velük vacsorázott, így is jelezve az egyház egységét.
XIV. Leó pápa megválasztása új fejezetet jelent a katolikus egyház történetében, és reményeink szerint új utakat nyit a vallásos párbeszéd és a világbéke felé.
Forrás: MTI
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges