Jelenlegi hely

ERKÖLCSIT IS LEHET MAJD KÉRNI ELEKTRONIKUSAN

Az ügyfélbarát intézkedések a folyamatos digitalizációban is tetten érhetõek, már letölthetõ a sorban állás elkerülését segítõ kormányablak mobilapplikáció, és februártól kísérletképpen Nyíregyházán elektronikusan lehet igényelni az erkölcsi bizonyítványt.

A cél az, hogy minél kevesebb ügy legyen, s minél többször lehessen intézkedni kényelmesen, az interneten, ügyfélkapun keresztül. Ez ma még részben azért ütközik nehézségekbe, mert biztonsági okokból az ügyfél azonosítása rendkívül fontos és nagy felelõsséggel járó feladat. Ám a sorban állás elkerülését szolgálja egy új projekt is, mellyel jövõ hónapban találkozhatnak – jelentette be Román István kormánymegbízott a Nyíregyházi Televízióban.

ERKÖLCSI, E-SZEMÉLYIVEL

Kísérletképpen Nyíregyházán, a Hõsök terén található kormányablakban egy olyan automatát helyezünk ki február folyamán, ahol, ha az állampolgár be tudja magát azonosítani az e-személyivel, erkölcsi bizonyítványt igényelhet, illetve várhatóan áprilistól már kezdeményezheti a jogosítványának a meghosszabbítását is, anélkül, hogy sorban állna. Ezzel az ügyet ily módon elindítja, és a megfelelõ okiratot meg fogja kapni késõbb – fogalmazott Román István megyei kormánymegbízott.

KORMÁNYABLAKOS MOBILAPP

Ha ez a kísérlet sikerül, akkor azon lesznek, hogy több olyan ügy legyen, amit ezen a rendszeren keresztül lehet intézni. A folyamatos digitalizáció része az ügyfélkapu mellett a kormányablak applikáció, amit bárki pillanatok alatt le tud tölteni a telefonjára. Ezen keresztül információt kaphatnak arról, hogy milyen ügytípusban, melyik kormányablakban mennyi az aktuális várakozási idõ. Így idõt lehet megtakarítani és az ügyintézõkre is egyenletesebb teherelosztás juthat.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére