Jelenlegi hely

Ingyenes épületlátogató hétvége – Megújulás, Újragondolás, Élettel való megtöltés

A Kulturális Örökség Napjain, szeptember 19. és 20. között olyan épületekbe is bejuthatunk, ahová máskor nem lenne lehetőségünk. Titkos kertek, különleges épületek nyitják ki kapuikat, az épületbejárások mellett városi séták, előadások és workshop is lesz. 

A Kulturális Örökség Napjai hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén várja az építészet, a műemlékek, és a helytörténet iránt érdeklődőket.

Mára e rendezvényt, túllépve az Európai Unió határait, közel 50 országban rendezik meg. Ezen a hétvégén a látogatók ingyenesen, és általában szakvezetéssel léphetnek be olyan műemlék épületekbe, vagy az épületek olyan részeibe is, amelyek az év többi részében nem vagy csak ritkán látogathatók.

Történelmi épületek, műemlékek, ipari örökség, villák, kastélyok, templomok, középületek és különleges helyszínek várják az érdeklődőket országszerte.

Az idei téma: Veszélyben lévő örökség - Megújulás, Újragondolás, Élettel való megtöltés

Gyorsan változó világunkban egyre újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznünk, amelyek veszélyeztetik közös örökségünket: a „már megszokott” anyagi és szerkezeti eróziót felgyorsítja az egyre gyakoribb szélsőséges időjárás és a klímaváltozás, az életmód gyors változásával elhagyatottá válnak a régi életmódot szolgáló vagy reprezentáló épületek, elnéptelenednek települések, településrészek, kultúrák merülnek a feledés homályába, szakmák halnak ki, technológiák avulása gyorsul és még hosszan sorolhatnánk a műemlékek pusztulásának okait.

A Kulturális Örökség Napjainak legfontosabb eszköze a megnyitás és bemutatás, az érdeklődés felkeltése a ránk bízott épített és természeti örökség iránt olyan önkéntesek segítségével, akik nem csak ismerik az épületek történetét és szépségeit, de fontosnak is tartják, annak megőrzését! Mert minden épület (legyen az hatalmas vagy kicsi) és történeti kert egy-egy történetet mesél azokról az emberekről, akik felépítették, használták, majd továbbadták nemzedékeken át. 

Ízelítő a 28 budapesti helyszínből:

  • Országház és Kossuth Lajos tér
  • Sándor-palota
  • Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
  • Pesti Vigadó
  • Törley-mauzóleum
  • Campona Vitrix
  • Pesti Fal Közösségi tér és Rendezvényközpont
  • Hild-villa
  • Tündérpalota - Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum
  • Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma
  • Fővárosi Törvényszék
  • Rendőrmúzeum
  • Japánkert, Zugló

További infó és részletes program

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Ugrás az oldal tetejére