Jelenlegi hely

Több évtizedes elmélet igazolódott be az autizmusról

A Cambridge-i Egyetem és a dán Állami Serum Intézet kutatói kiderítették, hogy a genetika mellett mi az a másik faktor, ami még döntően beleszól az autizmus spektrumzavar kialakulásába – meglepő módon még mindig nem a védőoltások, hanem a magzatfejlődés alatt a magzatot ért szteroid nemi hormonok a sorsdöntők. Ezzel egy húszéves elmélet igazolódott be az autizmus kialakulásának egyik okáról, olvasható egy sajtóközleményben.

A Molecular Psychiatry tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint most először vizsgálták az ösztrogén nevű nemi hormon szerepét a zavar kialakulásában. Ugyanez a kutatócsapat még 2015-ben négy prenatális szteroidhormon mennyiségét mérte meg a kutatásban résztvevő szülők magzatvizéből, közülük kettő úgynevezett androgénét is, és kimutatták, hogy magasabb volt az arányuk azoknál a terhességeknél, ahonnan autizmus spektrumzavaros fiúgyermek született. Ezek az androgének egyébként is nagyobb mennyiségben vannak jelen a fiú magzatokban, mint a lányokban, ez magyarázhatja, hogy arányosan miért van több autista fiú, mint lány.

Most ugyanez a kutatócsoport megvizsgálta a 2015-ös, köztük később 98 autizmus spektrumzavaros babát szülő kísérleti alany magzatvizét újra, de most az ösztrogén nevű szteroid nemi hormonra szűrt. Ez azért fontos, mert a korábban vizsgált hormonok jó része is közvetlenül átalakul ösztrogénné. Az ösztrogén szintje sokkal magasabb volt azoknál az anyáknál a magzatvízben, akik autista gyereknek adtak életet, mint a 177 egészséges babát szülő nők esetében.

A magas ösztrogénszint még pontosabban jósolta meg az autizmus kialakulását, mint a korábban vizsgált magas androgén hormonszint.

A kutatók szerint ez azért fontos felfedezés, mert így sikerült megállapítani az autizmus spektrumzavar kialakulásának másik fontos okát: az első számú tényező nyilvánvalóan a genetika, de ezután a magzatvízben található hormonok mennyisége és aránya is rengeteget számíthat. Valószínűleg ezek a hormonok lépnek kölcsönhatásba a hajlamosító génekkel.

A kutatás következő állomása az lesz, hogy megállapítsák, honnan jönnek a szóban forgó hormonok: a babától, az anyától, vagy a méhlepényből. A kutatók szeretnék azt is megérteni, hogy ugyanezek a folyamatok játszódnak-e le az autizmus spektrumzavarban szenvedő lány babáknál is.

Forrás: https://24.hu/tudomany/2019/08/06/autizmus-hormonok-elmelet-osztrogen/?fbclid=IwAR3unBDhPndWGjHRNoY1iRHh0VTozFBEMLoUuC9TtHRDwK5NJmadNZ6B_aU 

Fotó: iStock

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére