Jelenlegi hely

Átadták a legújabb SafeCross okos zebrát Nyíregyházán a belváros egy forgalmas pontján

A második okos zebrát adták át az Országzászló tér és a Kálvin tér találkozásánál, a forgalmas, 4 sávos belvárosi úton. Iskola, templom és közintézmény is van a közelben, a csomóponton több mint 17 ezer jármű halad át naponta. A legújabb okos zebra a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával valósult meg.

A SafeCross okos zebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatba helyezett aktív LED prizmák segítségével, villogó fénnyel hívja fel az autósok figyelmét az átkelőhelyre és a gyalogosokra. Az út két szélén oszlopokat állítottak, az ezekben lévő szenzorok érzékelik a gyalogosok áthaladását. A rendszert a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával valósították meg. Gallóné Korompai Ágnes képviselő hangsúlyozta, 2018-ban országszerte 10 ilyen átkelőhely kialakítását 22 millió forinttal finanszírozta, ezek között volt a Korányi úti is. Idén ugyanekkora összegből 20 zebrát szeretnének megvalósítani, amihez már fele összeggel az önkormányzatok hozzájárulását is kérik.

Nyíregyháza második okos zebrájánál most egy innovatív, kamerás érzékelős megoldást építettek ki. Az átkelő 2,8 millió forintba került. Az okos zebrából ebben az évben még 12 épül Nyíregyházán. Dr. Kovács Ferenc polgármester azt reméli, ezekkel a beruházásokkal csökken a balesetek száma. Most azért ezt a csomópontot választották, mert iskola, templom és közintézmény is van a közelben, itt a forgalomszámlálási adatok szerint 17 ezer 500 jármű halad át naponta.

Az eseményen részt vettek a Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai is, akik a közlekedésbiztonság javításának szempontjából fontosnak tartják a fejlesztést.

A legújabb okos zebra átadásán Dr. Kovács Ferenc polgármester elmondta, összehívta a Közlekedési Kerekasztalt, melynek tagjai a közlekedéssel, közlekedésbiztonsággal foglalkozó szervezetek és szakemberek. A cél az, hogy a városban vizsgálják meg a lehetőségeket, és tegyenek javaslatot a gázolásos balesetek megelőzésére és további csökkentése érdekében.

Forrás, további képek: https://www.nyiregyhaza.hu/post/atadtak-a-legujabb-safecross-okos-zebrat...

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Ugrás az oldal tetejére