Jelenlegi hely

Nézd meg az 50 természetfotót! - Online tárlat nyílt Máté Bence képeiből

Évzáró online fotókiállítást nyílt Máté Bence képeiből, ami a természet csodáiról szól. 

Tavaly a magyar városok terein láthattuk a szabadtéri kiállításait. A Kék Bolygó Alapítvány több mint 600 képből készített egy szabadon böngészhető online tárlatot, amely 50 fotóból áll.

Máté Bence természetfotós, a BBC világverseny történetének legeredményesebb fotósa. Az egyetlen ember, akit az Év Ifjú Természetfotósának és az Év Természetfotósának is megválasztottak a világon, illetve egyidőben a verseny minden ranglistáját vezeti.

Számos eredménye mellett nemzetközi hírnevet a széles körben elterjedt különleges kivitelezésű detektívüveges lesek tervezésével szerzett. A 35 éves művész és természetvédő 20 éve fotózik. 2010-ben és 2019-ben is átvehette a természetfotósok Oscar-díját.

Csodáld meg az 50 természetfotót!

Máté Bence gondolatai:

„Mondjunk le a végtelen pazarlásról, csodáljuk a környezetünket, hiszen csak annyi dolgunk van, hogy megóvjuk olyan állapotban a természetet, ahogy kaptuk.”

„Egy jó természetfotó technikailag tökéletes, újszerű, megismételhetetlen, és hitelesen tükrözi a mondanivalóját. Élőlények fotózásánál azok a fotós által okozott ingerekre saját, szabad akaratukból reagálnak. A photoshopos utómunka csak arra hivatott, hogy a fotó minél élethűbben adhassa vissza a valóságot.”

„Ha tőlünk sokkal szegényebb országokban boldogabbak az emberek, akkor felmerül a kérdés, hogy mit rontunk el? A természettől eltávolodott kapcsolatunkat átértékelve lehet rajta változtatni, egyszerűen csak ki kell menni egy erdőbe és észrevenni az apró csodáit. Egy gyereknek gyakran sokkal nagyobb élmény lehet a szüleivel gombát szedni vagy találni egy szarvasagancsot, mint egy többmilliós ajándék.”

Forrás: Kék Bolygó Alapítvány/Máté Bence online kiállítás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Mely napokon kapjuk kézhez a családi pótlékot? A hivatalos folyósítási dátumok és a családi pótlék összege 2021-ben.
Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

A „Mindenki hazudik” című könyv szerzője szerint a Google-kereséseink sokkal reálisabb képet mutatnak rólunk, mint például a közösségi oldalakon megjelent posztjaink, hiszen itt olyan dolgokat is megvallunk, amiket különben sehol, senkinek máshol. Tudtad, hogy az algoritmusok jobban ismernek téged, mint te magadat?                                 
3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

Jó, kimondom: kifejezetten szorongó alkat vagyok. Ha éppen nincs semmi különösebb, amin lehet aggódni, akkor biztos lehet benne mindenki, hogy pár órán belül találok valamit, amin a családommal együtt tudunk forgolódni. Mióta gyerekeim vannak, bevallom őszintén, nincs is túl nehéz dolgom. Anyaként mi mást is lehet csinálni, mint lépten-nyomon valami miatt aggódni? :)
Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Indul a 2021-es lakásfelújítási támogatás programja. Bele mersz vágni?

Újdonság az államilag támogatot lakásfelújítás, nem csoda, ha rengeteg a kérdés. Körbejártuk a témát, ki, hogyan és mikor jogosult az igénylésre. Elő a számológépet, laptopot, papírt, és indulhat a tervezgetés!
Ugrás az oldal tetejére