Jelenlegi hely

Ünnepre hangoló – Az asztalos keze

Volt egyszer nagyon régen egy kis falusi asztalosműhely. Egyszer, amikor a gazda nem volt otthon, a szerszámok nagygyűlést tartottak...

A hosszúra nyúlt tanácskozás során néha elszabadultak az indulatok, mivel a szerszámok tisztes közösségéből egyesek ki akartak zárni bizonyos tagokat. Az egyik elkezdte: El kell távolítanunk Fűrész nővérünket, mert harap és csikorgatja a fogait.

Egy másik közbeszólt: Gyalu nővérünk annyira szőrszálhasogató, csípős jellemű, hogy nem tűrhetjük meg magunk között, mert mindent megszaggat, amihez csak hozzáér.

Kalapács testvérünk – folytatta egy másik – nehéz és erőszakos. Én csak ütlegelőnek nevezem. Sérti a fülem, ahogyan folyton lesújt, mindenkit csak idegesít. Zárjuk ki! És a szögek? Lehet együtt élni efféle szurkáló sereggel? Bárcsak tűnnétek már el innen!

És a Csiszoló? Meg a Reszelő? Folytonos súrlódás az élet velük. És űzzük el Üvegvágót is, akit csak az érdekel, hogyan karmolja meg a mellette állót.

Így vitatkoztak, egyre hevesebben és hevesebben egymás szavába vágva az asztalos szerszámai. A kalapács ki akarta zárni a csiszolót és a gyalut, ezek viszont a kalapács és a szögek kiközösítését szorgalmazták.

Végül mindenki kizárt mindenkit.

Az asztalos érkezése hirtelen félbeszakította a gyűlést. A szerszámok elhallgattak, amikor látták, hogy gazdájuk a munkapad felé közeledik.

A mester fogott egy deszkát és a harapós Fűrésszel kettéfűrészelte. Legyalulta a Gyaluval, aki mindenkit megszaggat. Rögtön utána működésbe lépett a könyörtelen sebeket ejtő Fejsze nővér, majd a durva nyelű Reszelő nővér.

Üvegvágó nővér követte őket, aki kapar és karcol. Végül az asztalos fogta a szúrós Szög testvéreket és a Kalapácsot, amely csak  ütlegelni képes.

Gonosz természetű szerszámainak segítségével egy bölcsőt fabrikált.

Egy gyönyörű bölcsőt, amely nemsokára egy kisgyermeket fog ringatni. Az életet fogja ringatni.

Forrás: Bruno Ferrero, Körök a vízen című könyvéből

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nagykőrösi Filmkihívás videópályázat 16 felettieknek:  „A nevetés gyógyít” témában

Nagykőrösi Filmkihívás videópályázat 16 felettieknek: „A nevetés gyógyít” témában

Pályázat típusa: Videó készítőKorosztály: 16 felettNevezési határidő: 2021. január 31.
Adventi kiállítás Monor főterén, ahogy még nem láthattad - nézd meg te is!

Adventi kiállítás Monor főterén, ahogy még nem láthattad - nézd meg te is!

Kruchió László dekoratőr idén 13. alkalommal készítette el Adventi kiállítását, amit évről évre vár szinte az egész város. Egy mesevilágba csöppenünk a kiállítást körbejárva, lélekben is készülve a karácsonyra.A város főtere megtelik játékossággal és a várakozásra való felkészüléssel. November 29 – december 13-ig látogatható a szabadtéri kiállítás Monor központjában, a Szent István téren.
A bejglin ne, de a papíron spórolhatsz! avagy karácsony újrafelhasználva

A bejglin ne, de a papíron spórolhatsz! Avagy karácsony újrafelhasználva

Az ünnep kiváló alkalom arra, hogy a környezetünkért is tegyünk, sőt mindezt együtt is tehetjük a családdal, barátainkkal vagy kollégáinkkal. Kreativitással, előre tervezéssel csökkenthető az egyszer használatos dekorációk, csomagolások mennyisége. Ötletek, tippek, videók a képeslaptkészítéstől a karácsonyfáig!
Exkluzív ajándék az olvasóinak

Exkluzív ajándék az olvasóinknak

Sokat gondolkoztunk mi legyen az ajándék az olvasóinknak. Valami olyan, aminek igazán örültök, amit szívesen megosztotok, és ami nem terem minden üzletben (ugyebár a mai világban ilyen már nincs is J ) és amit Ti is tovább ajándékozhattok.
Ugrás az oldal tetejére