Jelenlegi hely

Naná, hogy nincs juharszirup!

Ha kedd, akkor palacsinta nap – hangzott szigorúan az Esőember c. filmben. És bárhol jártak, palacsintázni kellett kedden. A lányaimmal kitaláltuk, hogy nyáron mi is keddenként palacsinta napot tartunk.

De nem akárhogy!
Minden alkalommal más-más nemzet jellegzetes palacsintáját készítettük el.

Ha máshogy nem is, így egy különleges gasztro-utazáson vehetünk részt!

Tipp: a közös főzőcskézés legyen közös tanulás, mesézés, rajzolás is! 

Mit csináltunk még a palacsintázás mellett?

Megnéztük a térképen, földgömbön, hogy hol van az ország. Megbeszéltük, hogy hogyan, milyen járművel utazhatnánk oda, milyen nyelven beszélhetnénk ott.

Átgondoltuk, él-e ott ismerősünk, vagy van-e eddigi ismeretünk az országról? Anya, apa járt-e ott - és előkerültek a régi fényképek. Milyen jellegzetes édességet gyártanak ott?

Megkerestük az adott nép legjellegzetesebb gyerekmeséjét - közösen elolvastuk, volt, amit lerajzoltunk, én készültem, előre kivettem a gyerekkönyvtárból. A youtube csatornán megkerestük a legismertebb gyerekdalát, többször végighallgattuk.

Palacsinta… 

Nekünk magyaroknak a vékonyra sütött, megtöltött és feltekert étel jut az eszünkbe. Amit a menzán soha nem kaptunk – pedig biztosan elfogyott volna! De az is biztos, hogy kb. háromszoros mennyiséget kellett volna sütni a konyhás néniknek, mert mindenki repetázott volna. 

De a nagyinál (mert valljuk be: azzal várt minket), a balatoni strandon mindig volt.

Sokáig nem fért gyerekként a fejembe, hogy ha ezt otthon is elkészíthetjük – ráadásul hatalmas móka árán – miért állunk sorba érte a strandon? 

Eszembe jut a Szeleburdi család, ahol Ernyei Béla főszereplésével a palacsinta illattal próbálták előcsalogatni az eltűnt hörcsögöket. Sok-sok a ’70-es években készült ifjúsági vagy gyerek filmben a palacsintázás fontos esemény volt.

Az évtizedek folyamán a hagyományos lekváros-kakaós palacsintákon már túl is lépett a gasztronómia, rengeteg változata van mind a tölteléknek, mind a tésztának. A palacsinta magyar alapreceptjéről és változatairól itt olvashatsz.

Mi a közös a különböző népek palacsintájában?

Az alapanyagok: liszt, víz (vagy tej), tojás só és némi zsiradék. 
A különbség a hozzáadott egyéb alapanyagban (pl. kefír, cukor ill.élesztő) és a méret között van.

Amerikai palacsinta

Az amerikai családi filmekben szinte mindig fel-fel tűnik a reggeliző asztaloknál a magyarnál kisebb és vastagabb palacsinta.

Hozzávalók:
225 gr liszt, 1 tojás, 3 dl tej, 1 ek olaj, 3 ek cukor, 1 cs sütőpor, 1 cs vaniliás cukor – kb. 14 db palacsinta lesz belőle

Elkészítés:
A hozzávalókat alaposan összekevertem egy nagyobb tálban, majd a tésztát forró olajban sütöttem aranybarnára. Egy nagyobb tepsiben egyszerre 3 db-ot sütöttem ki, kisebb merőkanállal mertem egy kupacba a tésztát. 
Tipp: hogy még lágyabb tésztát kapjunk, a tojások fehérjéjét habossá verhetjük.
Mézzel, mogyorókrémmel, lekvárral ettük. 
Strandra is el tudjuk vinni.  


Almás változat: 
Hozzávalók:
120 gr liszt, 2 db alma (lehetőleg édes) 1 csipet só,  3 db tojás, 150 ml tej, ½ csomag sütőpor
Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztom, a sárgákat a liszttel összekevertem, majd belekeverem a a sütőport és a tejet. A fehérjéket a sóval kemény habbá verem gyorskeverő segítségével. A habot nagyon óvatosan belekeverem a masszába. A meghámozott és lereszelt almákat belekeverem az egész tésztába.
Forró olajban kb. 7-8 cm átmérőjűre sütöm.

Kapcsolódó amerikai mesék: Rémusz bácsi meséi, egyéb mesék ITT, némesék ITT
Amerikai édességek: Snikers, Mars, m&m, oreo 

Tarkedli – cseh élesztős palacsinta 

Ezt az ételt cseh fánknak is hívják, de inkább hasonlít a vastag palacsintához – én Kárpátalján ismertem meg, ami egy ideig Csehországhoz tartozott, az ottani asszonyok a csehektől tanulták meg az elkészítését. Én anyósomtól tanultam. Az elkészítés után mondhatom: ez hasonlít legjobban az amerikai palacsintához.

20 db palacsinta elkészítéshez hozzávalók: 
1. változat:
40 dkg liszt, 10 dkg kristálycukor, 2 db közepes (M-es) tojás, ½ kefir vagy aludtej, fél teáskanál szódabikarbóna, 1 csipet só, 3 evőkanál sertészsír / olaj, egy kevés olvasztott sertészsír a sütéshez

2. változat:
az aludt tej helyett tej van, a szódabikarbóna helyett pedig 2 dkg élesztő

Elkészítés: 
Az első verzióban az hozzávalókat összekeverjük, 20 percet pihentetjük, majd forró zsiradékban kisütjük úgy, hogy a tepsiben 3-4 halmot teszünk. A tészta szétterül és kb. 7-8 cm átmérőjű palacsinták lesznek belőle. Mindkét oldalát aranybarnára sütjük.

A második verzióban először kevés tejben felfuttatjuk az élesztőt, összekeverjük a többi hozzávalóval és kb. 20 percet pihentetjük. Utána ugyanúgy sütjük, mint az 1. változatot.
Ez is ehető mézzel, lekvárral, kakaóporral, de én tejföllel szeretem a legjobban.
Tipp: Ez a palacsinta kicsit olajosabb, mint amit mi megszoktunk, érdemes lecsepgtetni, az olajat papírtörlővel felitatni róla.
A Európa eleti országaiban, ill. Magyarországon is kapható un. tarkedli sütő, amiben egyforma méretű palacsinták süthetőek.

Kapcsolódó cseh mesék: A kisvakond, Lolka és Bolka, Rumcájsz, A kék elefántok órája, Moha és Páfrány
Cseh édességek: A Lidl-ben kapható Tastino márkájú Koletka (kerek nápolyi)

Hollandia - Poffertjes, a pillekönnyű minipalacsinta

Ha az amerikai palacsintát kicsinek mondjuk, ez kifejezetten „cuki”, átmérőjét nézve 3-4 cm. Igazi street-fodd, Hollandiában az utcán, fesztiválokon árulják.
Nálunk a „palacsintamegismerőprojektben” a lányaimnál ez lett az abszolút kedvenc.

Hozzávalók:
20 dkg liszt, 1 teáskanál instant élesztő, 4 dl langyos tej, 2,5 dkg olvasztott vaj, 1 tojás, 2 csomag vaníliás cukor, 1 teáskanál vanília-kivonat, csipet só, kevés vaj a sütéshez

Elkészítés: 
A lisztet és a száraz alapanyagokat alaposan összekeverjük, a langyos tejet, a felolvasztott, de már nem forró vajat és a tojást. Viszonylag híg tésztát kapunk, amit 30 percig pihentessünk.
A hollandok kifejezetten erre készített apró mélyedésekkel ellátott sütőben sütik (már elektromos változatban is kapható), amit előtte vajjal kikennek. Ennek hiányában mi serpenyőben sütöttük ki, amit éppenhogy, vékonyan kell kikenni vajjal. Mi mézcsorgatóval nyomtuk ki a tésztát, de kanállal ugyanúgy jó, kb. 3-4 cm átmérőjű, pici palacsintákat süssünk. A tészta egy kicsit a melegben megkel.

Eredetileg vajjal és porcukorral megszórva fogyasztják, mi lekvárral szeretjük.
Nagyon ideális a strandra!

Kapcsolódó holland mese: a legkisebbeknek  Muffy nyuszi, nagyobbaknak: Annie M.G. Schmidt - Jip és Janneke - magyarul Janó és Janka címmel jelent meg a Libri gondozásában, ill. a Szutyoksári c. mesék
Holland édesség: Stroopwafels - 2 ostyalap között karamell réteg (szintén Lidl-ben kapható), medvecukor

Svéd burgonyás palacsinta - Raggmunk

A svéd gasztronómiában a palacsinta az átlagosnál gazdagabb, általában reggelire eszik. Nagyon hasonlít a mi tócsninkra, de ebben a palacsinta tészta a több, a burgonya a dúsízó összetevő.

Hozzávalók:
2 dl búzaliszt, 2 db tojás, 4 dl tej, fél teáskanál só, kb 10 dkg nyers burgonya, 2 ek vak vagy margarin

Elkészítés:
A lisztet a tej felével egy tálban csomómentesre kevertem. Hozzátettem a tojásokat, a sót és a maradék tejet. A burgonyát meghámoztam, apró reszelőn reszeltem, majd azonnal a tésztába kevertem, hogy ne barnuljon meg. Hasonlóan a magyar palacsintához, serpenyőben sütöttem ki, viszonylag vékonyra. A serpenyőbe ne legyen sok zsiradék, de ügyeljünk, hogy ne fogyjon el!
A kész palacsintákat sütőben tartsuk melegen!
Tálalás: kb. 1 cm-es csíkokra vágott, pirított baconnal és áfonya lekvárral az ideális. 
Rendkívül laktató étel, kicsit hasonlít az íze a magyar tócsnihoz.
A családunknak az egyik kedvence lett.

Kapcsolódó svéd mese: Nils Holgersson utazása; Bamse, a világ legerősebb medvéje
Svéd édességek: puncsrolád (IKEA-ban beszerezhető), Daim csokoládék, Lördagsgodis - jellegzetes svéd gumicukorka

Ja, és juharszirup?
Naná, hogy nem kaptunk sehol wink

Képek és szöveg:
Szombathelyimami

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kincsre bukkantam, avagy hogyan táplálták anyáink 40 éve csecsemőiket

Kincsre bukkantam, avagy hogyan táplálták anyáink 40 éve csecsemőiket

Sokan mondják, hogy 6 hónapos kor előtt kizárólag anyatejet szabad adni a babának, mások meg azt, hogy már 3 hónaposan is elkezdhető a hozzátáplálás.
Az első itthoni vakációs nap margójára…

Az első itthoni vakációs nap margójára…

Alig várod, hogy elkezdődjön a vakáció, és végre együtt legyél a gyerekekkel. Tele vagy kreatív ötletekkel, ideákkal... aztán a nap végén már visszaszámolsz az első óvodai vagy tanítási napot várva. Ismerős?
A legjobb házi praktikák napégésre - Az Aole vera az új tejföl?

A legjobb házi praktikák napégésre - Az Aloe vera az új tejföl?

„Kend be vékonyan tejföllel!” – Ez nem egy ételrecept részlete, hanem nagyanyáink kedvenc praktikája napégésre, ami lassan kimegy a divatból és feledésbe merül. A helyét átvette az Aloe vera – nem véletlenül.
Lencsesaláta

Lencsesaláta

Vajon ez kinek a kedvence? Nem árulom el, de szerintem ő bevallja. "Csináltam lencsesalit." "Jöhet!"
Ugrás az oldal tetejére