Jelenlegi hely

RENDEZETTEBB LETT A „KISERDÕ”, ÚJ FUNKCIÓKKAL

Ha azt mondjuk: Sóstói-erdõ, nem kell hozzá különösebb magyarázat. Ám egy idegen számára a „kiserdõ” kifejezés már feladja a leckét, de mi tudjuk, hogy a nyíregyházi köznyelvben ez a Mák, a Géza, a Nefelejcs és a Hunyadi utcák által körbeölelt területet jelenti. Jó hír, hogy a sokáig elhanyagolt rész most felfrissült, méltó lett a belvároshoz. Bár igazi arcát tavasszal mutatja majd meg, így, behavazva is szép.

A városházi pályázatok és projektmenedzsment referatúra tájékoztatása szerint ez is egy uniós projekt részeként készült el. Az önkormányzat még 2017-ben nyerte a 100 százalékos intenzitású pályázatot, melynek egyik részeként megújult a „Szabadtéri” (ma már: Rózsakert Szabadtéri Színpad), mostanra pedig megvalósult a „kiserdõ” funkcionális bõvítése több mint 50 millió forint EU (TOP-os) támogatással. ZÖLDÜLÉS, JÁTSZÓTÉR, KERÉKPÁRTÁROLÓ A fejlesztés során megújult a zöldfelület (mire kitavaszodik, többet mutat majd magából), amellyel így az újonnan létrehozott játszóteret és a gyalogutat fasorok, facsoportok szegélyezik és cserjesorok határolják, továbbá a kedvezõbb városklímáért árnyékoló lombhullató, többszintes zöldfelületeket létesítettek. Mindenképpen növelheti a közismert terület rekreációs oldalát, hogy elkészült egy több-korcsoportos, sokfunkciójú játszótér, mely két, homok eséscsillapító felülettel ellátott részbõl áll, ezeket burkolt pihenõ- és gyalogút felület választja ketté. Az aktívabbak mellett gondoltak a passzív (pihenésre vágyó) használók igényeire is, így kihelyezett padok, asztalok, hulladékgyûjtõk és információs táblák segítik a felüdülést, szórakozást. Ami a logisztikát illeti: a gépjármû forgalmi út csatlakozásánál kerékpártároló felületet alakítottak ki, a játszótér szélétõl pedig gyalogút vezet a kiserdõig és a már meglévõ, erdõn átvezetõ ösvényhez csatlakozik. A vagyonvédelemrõl térfigyelõ kamerák gondoskodnak.

Forrás: https://www.nyiregyhaza.hu/nyiregyhazinaplo

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére