Jelenlegi hely

Építsünk akadálypályát!

Ez a játék nagyon jó: kicsik és nagyok is játszhatják. Egy gyerek és akár több is, sőt ha ránk bíztak rokongyerekeket, bármennyit, velük is, akár lakásban vagy kint az udvaron. A lényeg saját leleményességünkön van, hisz akadálypályát bármiből építhetünk, és nem kerül plusz kiadásba sem. Említek néhány példát, amit mi szoktunk építeni.

 

Lakásban

Színes kartonból vágok ki 15 cm átmérőjű köröket (ezek lesznek a kövek) kb. 10-15 darabot, 3 különböző színből. Ezeket lépés távolságra rakom le egymás mellett kettesével. Körülötte van a víz, ami tele van krokodillal… és a köveken kell végigugrálni. (Ha már ismerik a színeket, akkor lehet olyat játszani, hogy mondjuk a színeket közben: kék és akkor csak a kékekre szabad lépni, piros és akkor csak a pirosra. Mivel össze-vissza vannak lerakva, így néha nagyot, néha pedig egész kicsiket kell lépni – ilyenkor több körre lehet szükségünk). És ha beleesnek a vízbe, akkor viszont a krokodil csipkedje meg egy kicsit a lábukat…

A kövek folytatásaként a fotelt behúzom középre a szobába: ez lesz a szikla, amit meg kell mászni, majd… Ugráló kötelet húzok ki, amin végig kell menni. Természetesen ez őrületes magasságban van két szikla között. Esetleg egy hosszú botot adhatunk a kezükbe, hogy azzal egyensúlyozzanak közben.

Majd átbújás a dohányzó asztal alatt, ezt lehet helyettesíteni egy karton dobozzal, aminek a két végét levágjuk, vagy otthoni alagúttal, vagy székekkel…

De felhasználhatunk bármit építéskor: nagyobb lábasokat (azokon nagyon szeretnek menni a gyerekek…), lavórt, plüss állatokat – szlalomozni is jól lehet. Ha nagyobb a helyünk, két-két támlás széket tegyünk egymással szemben és egy hosszú kötözővel kössük őket össze-vissza, mint egy pókhálót és közte kell a gyerekeknek átbújni.

 

                                                                             forrás:pinterest

Ha csak egyszerű pályát építünk, játszhatunk ügyességi játékokat is közben. Rakjunk egy evőkanálba egy ping-pong labdát (bátrabb anyukák tojással is engedhetik :) )és azzal kerülgesse a plüss állatokat, fotelt, a különböző kirakott tárgyakat úgy, hogy a labda ne essen le. Ha nagyobb a gyermek, egy tálcára tehetünk műanyag poharakat, amikbe szórjunk apróbb tárgyakat (például kinderfigurát, pingpong labdát). Ha udvaron vagyunk, és nagyon meleg van, töltsük tele a poharakat vízzel.  Majd a végén vegyük fel a gyerekünket a hátunkra és menjünk velük egy kört a pályán…

 

Udvaron

Az udvaron szinte ugyanígy építhetünk akadálypályát abból, amit ott találunk. Létrát, locsolóslagot, kartondobozt, ládákat, bármit felhasználhatunk. Ha nagyon meleg van, semmiképpen ne hagyjuk ki a vizes dolgokat. Használjuk fel a kismedencét, lavórokat, vödröket, vízipisztolyt. Töltsünk tele egy lufit vízzel, akasszuk fel és egy bottal robbantsa szét, a siker garantált lesz!

 

 

Készítette: M. Marianna (Kecskemétimami)

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére