Jelenlegi hely

Több, mint 150 jelentkező közül választották ki a zongoratehetséget, Amandát

A Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola újabb sikere. Váradi Amanda zongora hangszeres tanulónk felvételt nyert a Snétberger Zenei Tehetség Központ képzésére a 2018/19-es tanévre.

A központ több mint 150 jelentkező közül választotta ki a 8. évfolyam diákjait.
A programmal járó költségeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

A képzés előtt növendékünket, Amandát várják Felsőörsön, 2018. június 25-augusztus 5 között tartandó nyári kurzusra is. Váradi Amanda felkészítő tanára Pólikné Smid Ildikó.

A Snétberger Zenei Tehetség Központ ötlete 2008-ban merült fel. Snétberger Ferenc és Mészáros Zoltán közösen fogalmazták meg, hogy jó lenne Magyarországon is egy kifejezetten a roma származású zenei tehetségek felkarolásával foglalkozó iskolát alapítani. Az ötlethez a finanszírozási hátteret az EGT Norvég Finanszírozási Mechanizmus (Norvég Alap) és a Magyar Állam teremtette meg 2009-2010-ben. 2011 júniusában Felsőörsön megnyílt a Snétberger Zenei Tehetség Központ, amely azóta is minden évben 60-65 hátrányos helyzetű tehetséges fiatal számára biztosít 12 héten át tartó zenei képzést és tehetséggondozást.

A központ országos szinten több területet ölel fel.

Ezek: tehetségkutatás, zenei képzés, munkaerő-piaci képességfejlesztés, pályaorientáció és karrier-tanácsadás, szociális gondozás, mentorálás, koncert-szervezés.

Folyamatosan kutatnak olyan hangszeren játszó gyerekek után, akik hátrányos helyzetük miatt a képességeiktől messze elmaradó oktatásban részesülnek. Évente 60 tanulóval kötnek ösztöndíjszerződést. Ennek keretében a diákok intenzív zenei képzést, folyamatos mentori támogatást, személyre szabott készségfejlesztést, különórákat, vizsgafelkészítést és pályaorientációs tanácsadást kapnak.

Kiemelkedő művészek és kiváló mentorok dolgoznak azon, hogy a diákok a tárgyi tudás mellé pályaképeket is kapjanak.

Mindez a 12 hetes, bentlakásos kurzus alatt valósul meg, amelyre minden évben az iskolai szünetek alatt kerül sor Felsőörsön, és emellett minden második hétvégén Budapesten. A központ mindezen túl évente körülbelül 120 fellépésben is szerepet vállal, ezzel is tapasztalatszerzési lehetőséget teremtenek a fiatal tehetségeknek.

 

Forrás: nyiregyhaza.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére