Jelenlegi hely

Madarak és fák napja, egy magyar jeles nap amerikai gyökerekkel

Gondolnád, hogy a világon először nálunk tartották az első Madarak és fák napját? Több mint 100 éves magyar hagyomány, hogy ezt a jeles napot megünnepeljük. 

Honnan jött az ötlet a Madarak és Fák napjához?

Megszervezésének közvetlen előzménye az európai államok által aláírt 1902-ben kötött párizsi egyezmény, a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelme érdekében.

De kellett ehhez egy olyan különleges személyiség, mint Chernel István, a híres, ám rövid életet élt ornitológus. Kisgyermekkorától rajongott a madarakért, madártani megfigyeléseit már 12 éves korától rögzítette. Életre szóló barátság fűzte Herman Ottóhoz, a polihisztor természettudóshoz.

Még az egyezmény évében, 1902-ben megszervezte elsőként a világon és Magyarországon is először a Madarak és fák napját.

Iskolai keretek közé az állatvédő egyesület és a Magyar Ornitológiai Központ, valamint Hermann Ottó hathatós közreműködésével az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszterünk, Apponyi Albert emelte. Körrendeletben 1906-ban előírta:

évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse.

A magyar iskolák jeles napja

A 30-as években, míg Klebelsberg Kúnó közoktatásügyi miniszter „rendeletében visszajelzést is előír annak ellenőrzésére, hogy az iskolákban megtartják-e a Napot, milyen eredménnyel, ültetnek-e fákat, az iskolák rendelkezésére áll-e minden szükséges segítség, illetve konkrétan Herman Ottó Madarak hasznáról és káráról című munkája a birtokukban van-e. „

Hermann Ottó (forrás)

A második világháború utáni rendszerek megpróbálták elfeledni a madarak és fák napját. Az amerikai gyökerei miatt elhanyagolt jeles nap a rendszerváltás után újra visszanyerte fontosságát, megünneplésének időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e.

Amerikai gyökerek

A magyar madarak és fák napja 2 amerikai emléknap, a Madarak napja (Birds day) és a Fák napja (Arbor day) alapján született meg.

Sherman tábornok fája a Sequoia Nemzeti Parkban, a fotót készítette: World Wide Gifts - Flickr (Forrás)

150 éve ünneplik a fákat Amerikában

Amerikában aztán nincs hiány a gyönyörű fákból! A fenti képen látható Sherman tábornok fája, mely egy óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum). A Föld legnagyobb törzstérfogatú fájának tartják, magassága 83,8 méter, kerülete a törzs aljánál 31 méter.

Nem lehet véletlen, hogy az első Fák napját az Egyesült Államokban tartották. Nebraskában egy éves mezőgazdasági találkozó alkalmával egy millió fát ültettek el 1872 április 10-én.
A következő évben a megmozdulást már országos méretűvé szélesített az Amerikai Erdészeti Társaság. A nemzetközi áttörés a társaság alapítójának 1895-ös Japánban tett látogatásának köszönhető, mely felhívta a figyelmet a különleges napra és más országokat, Ausztráliát, Kanadát, további európai országokat is inspirált.

Azóta április utolsó pénteke Amerikában a Fák napja.

Madarak napja

Az első feljegyzett Madarak napját 1894. május 4-én tartották Pennsylvania-ban. Charles A. Babcock, iskolai főfelügyelő javasolta a Madarak megünneplését, külön napots szentelve nekik. Az iskolai oktatást elősegítendő, két ornitológus és egy festőművész Városi madarak címmel könyvet írtak a diákoknak.

Gyakran összevontan tartják a két napot, a madarak és fák együttélésének hatása környezetükre megkerülhetetlen.

Az említett tankönyv illusztrétorának, Louis Agassiz Fuertes-nek a festménye (forrás)

A Magyar Madártani Egyesületet (MME) 1974-ben hozta létre 200 alapító tag. Az MME hazánk, és Közép-Kelet-Európa legnagyobb társadalmi szervezete. Céljuk a madarak védelmével hozzájárulni az emberi életminőség és a biológiai sokféleség megőrzéséhez Magyarországon.

Ezen felül még nagyon sok „zöld” jeles nap van világszerte, mely a környezetünk, bolygónk állapotára, az itt élő állatokra hívja fel a figyelmet: a Víz világnapja, a Föld napja, a Környezetvédelmi világnap.

ADL - Debrecenimami

Forrás1; Forrás2; Forrás3; Forrás4

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére