Jelenlegi hely

Színészek segítenek az irodalomoktatásban az új helyzetben

Péntek éjszakától tudjuk, hogy az elkövetkezendő hetekben "digitális" tantermekben fog folyni az iskolai oktatás.

Új helyzet ez pedagógusoknak, gyerekeknek, szülőknek. Mert ilyen még nem volt. Ez az, amire még nem lehetett, nem kellett felkészülni.

A digitális oktatás konkrét menete még ismeretlen előttünk, nem látjuk át, sok bennünk a kérdés. De egy biztos: jelenleg így a legjobb.

Szombaton megmozdult a pedagógustársadalom. Csoportok, platformok alakultak az interneten, ötleteltek, osztották meg gondolataikat a tanárok-tanítók. 
Sok-sok cég tette ingyenesen letölthetővé tankönyveiket, feladatlapjaikat, digitális feladatsorukat.

Délután a Budapesti József Attila Színház művészei ajánlották fel segítségüket:

a tanárok, tanítók kérésére, javaslatára szívesen olvassák fel és teszik közzé az iskolai tananyag színesítésére az irodalom órán tanulandó, feldolgozandó irodalmi műveket, verseket, novellákat, esszéket, regényeket, meséket.

"Kedves Nézőink! Színházunk színészei is csatlakoznak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy segítsük a diákok tanulását a következő időszakban. Várjuk tanárok, szülők jelentkezését: mely kötelező vers, novella, próza ami aktuális osztálya, csemetéje számára. Mi pedig a kért művet online publikussá tesszük. Szeretettel várjuk kéréseiteket! József Attila Színház"

A felhívásra 1 órán belül rengeteg kérés érkezett.

A művészek által vállalt felolvasásokat feltötik a youtube-ra, hogy mindenki számára elérhető legyen a "digitális" tantermekben.
A kéréssel élt e sorok írója is és osztályának A két Lotti felolvasását kérte - és a válasz pillanatokon belül megérkezett - a művet Polyák Lilla színművész fogja felolvasni a szombathelyi Désis 4. a osztálynak. 

Kedves Szülők! E remek lehetőségre hívjátok fel pedagógusaitok figyelmét, akik az Online Oktatás csoportban kérhetik a felolvasást.

Vizaverné Horváth Zsófia
Szombathelyimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére