Jelenlegi hely

A nők és a kistelepülések lakói a legboldogabbak Magyarországon

Elkészült Magyarország boldogságtérképe, amely szerint többek között a nők, a kistelepüléseken élők, a 30-50 év közöttiek, a családosok és diplomás nyugat-magyarországiak a legboldogabbak.

Magyarországon először készült olyan kutatás, amely megmutatja, hogy a különböző régiókban és városokban mennyire érzik magukat boldognak az emberek, és ez milyen összefüggésben van az életkorral, a családi állapottal vagy éppen az iskolázottsággal.

A kutatás célja

A kutatás egyik célja az volt, hogy láthatóvá váljon, melyek azok a térségek, ahol boldogabbak vagy kevésbé boldogok az emberek, hogy aztán célzott kezdeményezésekkel lehessen segíteni ott, ahol erre a legnagyobb szükség van - emelte ki Bagdi Bella személyiségfejlesztő tréner, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke, a kutatás kezdeményezője a program budapesti sajtótájékoztatóján kedden.

Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriumának vezetője, a felmérés szakmai irányítója elmondta, hogy a kutatással ki akarták deríteni, milyen széles skálán mozog a magyar lakosság boldogságszintje és ez milyen összefüggésben van a demográfiai és a pszichológiai tényezőkkel. A térkép tehát a boldogság eléréséhez és megtartásához szükséges képességek közötti párhuzamok segítségével mutatja meg, hogy hol és mennyire boldogok a magyarok - fűzte hozzá.

Kik a legboldogabbak?

Elmondta, hogy a kutatásban részt vevő nők mindenhol boldogabbnak vallották magukat, de az is látszik, hogy minél kisebb egy település, annál derűsebben látják a világot a lakói, illetve hogy a magyarok 12,3 százaléka sorolható azok közé, akik a mentális egészség csúcsán vannak.

Boldogabbak a diplomások, a nyugat-magyarországiak, illetve azok, akik hatékonyan kezelik a stresszhelyzeteket és az átlagosnál jobb képességekkel rendelkeznek a boldogságteremtés és a boldogság fenntartása terén. A párkapcsolatban élőknek is több öröm jut az életben, a legboldogabbak pedig egyértelműen a nagycsaládosok; minél több gyerek van egy családban, annál elégedettebbek az életükkel.

A legboldogtalanabbak Nógrád, Heves, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élők. Oláh Attila elmondta azt is, hogy a boldogság világnapja alkalmából az ENSZ felkérésére minden évben közzéteszik az országok boldogságrangsorát, amelyet összetett mutatók alapján készítenek el. "A mi kutatásunk több mutatója megegyezik ezzel a nemzetközi kutatással, hogy nemzetközi adatokat is mérhessünk, de alapvetően a mi célunk azoknak a pszichológiai tényezőknek a vizsgálata volt a boldogságszinttel összefüggésben, amelyeknek fejlesztésére a pszichológia tudománya eszközökkel rendelkezik."

Az eredmények szerint az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és a spirituális jóllét szoros együttjárást mutat a mentális egészség szintjével. A nemzetközi kutatási eredményekhez viszonyítva a vizsgált magyar populáció 12,3 százaléka éri el a mentális egészség csúcsállapotát, ezzel az értékkel Magyarország európai viszonylatban hátulról a hatodik helyen áll, Bulgáriát, Szlovákiát, Oroszországot, Portugáliát és Ukrajnát megelőzve.

"A kutatással arra is szeretne rávilágítani, hogy a boldogság, a pozitív érzelmek kiemelkedően fontos szerepet játszanak a mentális egészség meghatározásában, befolyásolják a munkavégzés hatékonyságát és a várható élettartamot is" - fűzte hozzá.
A szakemberek úgy tervezik, hogy ezentúl évenként megismétlik majd a felmérést, hogy nyomon követhessék, hogyan alakul a magyarok boldogságszintje.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Ugrás az oldal tetejére