Jelenlegi hely

Mi a baj az Y-generációval? 84 után született gyerekek hibái

Én nagyon sokat agyalok ezen a mai világon, - én is mindig a gép előtt ülök, hiszen a Kecskemétimami onnan működik, grafikus vagyok az pedig szintén onnan működik csak, de ez mellett sokat nyomkodom a telefont is, bizony én is - ... Ha azt mernék mondani függő vagyok, fel lennék háborodva, hogy én, én ugyan nem!

De tényleg érzem, hogy a világ egy teljesen más irányba megy, baj lesz ebből, de nem tudom mikor fogunk rájönni, vagy majd mikor rájövünk hogy változtatunk rajta? Most még kicsik a gyerekek, sokan legyintenek, ez nem az én problémám, de bizony a technikai csodákból eredő problémáink gyorsabban elérnek minket, mint ahogy gondolnánk. 

Simon Sinek brit/amerikai író és tanácsadó beszél az ún. Y-generáció problémáiról, akik valójában rossz nevelési stratégiák áldozatai. Ráadásul egy olyan világba születtek bele, ahol a közösségi háló és a mobiltelefon jelenti a kapcsolattartási lehetőségeket, miközben a fiatalok képtelenek igazán mély kapcsolatokat létrehozni. Az 1984 és utána született gyermekek, az Y-generáció nehezen kezelhető. Önrendelkezőek, önimádóak, figyelemhiányosak és lusták és ez 4 okra vezethető vissza: nevelési hibára, a technológia nem megfelelő használatára, a türelmetlenségre és a környezetükre, amiben felnőnek.

Ez a videó komolyan elgondolkodtatott, 15 perc, bizony, kevesen fogjátok végig nézni, mert már semmire nincs időnk, türelmetlenek vagyunk, ha 1 percben nem mondja meg valaki a tutit, bele sem kezdünk. Hisz már a 3 évessel is türelmetlenek vagyunk, siettetjük az öltözéssel, hajtjuk az oviba, aztán rohanunk majd a suliba, a különórákra, nincs bepakolva a táska másnapra, nincs még megfürödve, de a telefon még mindig a kezében a gyereknek, na és persze a szülőnek is és csak veszekszik a gyerekkel, miért nem vagy még kész? És mi lesz majd ezekből a gyerekekből? Hm ez az...

Aki nem türelmetlen és van 15 perce, az nézze végig, meg fogja neki érni, nem tudod meg a tutit, de egyet biztosan tudni fogsz, mi az, amit nem szeretnél majd a gyerekedből...

 

Makai Mariann - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére