Jelenlegi hely

Hétfőtől várják a nevezéseket az Aranyanyu díjra

Hétfőtől lehet nevezni a legjobb orvosnőket, pedagógusokat, egészségügyi szakdolgozókat és szociális területen dolgozó nőket a Richter Aranyanyu Díjra.

A díjat azért alapította hat évvel ezelőtt a Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író, hogy támogassa a nők önbecsülésének és társadalmi megbecsülésének növelését - közölték az MTI-vel a szervezők. A Richter Aranyanyu Díjjal az elmúlt öt évben eddig 37 segítő szakmában dolgozó nőt tüntettek ki, így általuk olyan területek is figyelmet kaphattak, mint a gyermekpszichiátria, a gyermekvédelem, a kórházpedagógia, a koraszülött-ellátás, a magyarországi romák helyzete vagy éppen a droghelyzet. Tavaly az elismerést alapítók új kategóriát hoztak létre, így először kaphatták meg az elismerést a szociális területen dolgozó nők.

 

Ebben az évben is négy kategóriában várják az ajánlásokat szeptember 15-ig a kiírás honlapján, ahol egy maximum 1500 karakteres, személyes történetben kell bemutatni a jelölni kívánt szakembert, kiemelve a jelölt elhivatottságát, személyiségét, egyediségét és azt, hogy miért tartja érdemesnek őt jelölője a díjra. 

A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése.  Első alkalommal 2011. november 25-én osztották ki a Richter Aranyanyu Díjat jelképező szobrocskát és a vele járó, személyenként 200 ezer forintos pénzjutalmat. 

A díjat olyan nőknek ítélik oda, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, és munkájuk nélkülözhetetlen, mégis csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük. Szeretnék, ha ez a díj pozitív társadalmi változást elindítana, ezért a köztünk élő hősnőket keresik, akik nap mint nap sokat tesznek értünk, családunkért és közösségünkért.

A zsűri által kiválasztott döntősökről kisfilm készül, majd a közönség internetes szavazással dönthet a nyertesekről. A zsűriben Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Rácz Zsuzsa író, Kriston Andrea tréner, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, valamint Dobó Kata színésznő foglalnak helyet.

A díjátadót novemberben tartják.

 

Forrás: MTI, www.aranyanyu.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Ugrás az oldal tetejére