Jelenlegi hely

Felfedeztük a Millenáris Széllkapu Parkot

Háromdimenziós függőkertet, kilátót, játszóteret, rengeteg árnyékos pihenőhelyet, pompás növényeket és kis tavat is találtunk a héten átadott Millenáris Széllkapu Parkban. Ideális helyszín a kikapcsolódásra, feltöltődésre a városban, ne hagyjátok ki! Mutatjuk a képeket!

Kinyílt a tér

Augusztus 20-án adták át a II. kerületben a korábbi Millenáris Parkhoz kapcsolódó új területet, a Millenáris Széllkaput. A 35 ezer négyzetméter területű park növeli a főváros zöldfelületeit, 355 fa, sok virág és bokor, egy cseresznyefa-liget is helyet kapott, látványos design-napelemek, 650 négyzetméteres tó és látványsétány is várja a lazítani vágyókat.

Emlékszem, mi volt a helyén korábban: egy hatalmas szürke irodaház, mögötte elhagyott gyárcsarnokok. Az egykori Ganz-gyár területén, a Margit körút, a Kis Rókus utca és a Mamut bevásárlóközpont által határolt területen a tervezők egy úgynevezett origamiparkot terveztek: a különböző karakterű parkrészeket strukturált és könnyen átjárható egységekben helyezték el.

A Széllkapu név onnan jön, hogy a szél útját már nem zárják el az épületek, a kinyílt téren érezhető a szélcsatorna enyhe huzata, jobb lett a levegő a környéken, ill. a szomszédos Széll Kálmán tér nevére is utal.

Függőkert

A park leglátványosabb része a függőkert – ez egyébként Közép-Európa legnagyobb függőkertje –, amire akár üveg panorámalifttel is fel lehet menni. Felmentünk a felső szintre, ahonnan kilátás nyílik a Margit körút, a Vár és a budai hegyek felé. Innen térképszerűn rálátunk a parkra, a sétányokra. A park hármas egységet alkot: a buja, sűrű növényzet az erdők, a vadvirágos rész a magyar mezők, a két rész találkozásánál a tó az élővizek világát idézi.

A függőkert hatalmas vertikális zöldfelülete a park egyfajta kiterjesztése, ami átvezet a Millenáris park másik részébe, a Margit körút felé. A kúszónövényektől (pl. borostyán, vadszőlő) a fal színe az évszaktól függően változik. A hőségben érezzük, hogy tényleg hűvös mikroklímát teremt a növényfal.

Park a 21. századi városlakóknak

A tervezők célja az volt, hogy „funkciójában, formavilágában és bátorságában is” létrehozzanak egy olyan modern parkot, ami a 21. századi városi ember közege. Ami környezettudatos, energiatudatos, valamint akadálymentes, ami ideális helyszín a pihenésre, egyben látványos is. Úgy tűnik, sikerült megvalósítani.

A változatos domborzatú parkban a fenntarthatóság érdekében főleg honos, a városi klímát jól tűrő fákat és cserjéket, illetve úgynevezett stressztűrő évelőfajokat választottak. A százötven díszcseresznye fa cseresznyevirágzás idején különleges hangulatot ad, de vannak a lepényfák, tölgyek, fenyők, almák, nyírek és gyertyánok is.

Mellette évelő növények, rengeteg díszfű, bokrok és virágok színesítik a területet. A fák előtt kis táblákat találunk QR-kóddal: hasznos tudnivalókat olvashatunk róluk.

A park középső részén déli irányba lejtő, pihenésre alkalmas domboldalt alakítottak ki. Többen már kifeküdtek a zöld fűre. A rengeteg pad, a lankás részeknek nézőtérjelleget adó ülőtámfalak és a tér tagoltsága lehetővé teszi, hogy a parkban több program is fusson egyidőben, különböző helyszíneken.

A 650 négyzetméter vízfelületű tó vízinövényeknek ad otthont, a partján pihenőbútorok segítik a kikapcsolódást. A Margit körúti részen, a tó közelében helyezték el a párásító fúvókkal is felszerelt vízjátékot. A csobogó vízsugarak közt szeretnek szaladgálni a gyerekek. Este színes fényekkel világítják meg a vízsugarakat.

A népszerű Zöld Péter játszótéren kívül egy új mászólabirintus és zsinóros játszótér is várja a gyerekeket. Terveznek még baba-mama szobát és vizesblokkot, valamint két teraszos kávézóépület is.

A sétautak találkozásánál három látványos, gomba alakú, árnyékot adó designnapelemet helyeztek el, melyeknek tetején lévő napelemek termelik az energiát.

A park alatt 500 férőhelyes mélygarázs, elektromosautó-töltőállomás és biciklipártároló is elfér. A növényzet ide is bekúszik: a lejáró körüli elemeket is zöldfelület borítja.

Nekem az is tetszik, hogy ebben a szép környezetben nincs zsúfoltság, lehet találni nyugodt, csendes zugot, ahol kiülhetünk, olvashatunk. A városlakók és a turisták már elkezdték használatba venni az új parkot, ahol tudnak töltődni, sétálni a forgalmas nagyvárosban és találkozási pontnak is nagyszerű.

Felhasznált forrás: tspc.hu

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére