Jelenlegi hely

Elindult a Média a Családért-díj közönségszavazása

2018. december 1-től január 15-ig lehet szavazni a Média a Családért-díj 2018 közönségdíjasára a mediaacsaladert.hu oldalon. Minden szavazó megkapja a 2019-es februári Képmás digitális változatát, 10 szerencsés szavazó pedig nagy értékű Képmás-csomagot nyer.

A Családbarát Médiáért-díjról

A Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány 2007-ben hozta létre a Média a Családért-díjat. Az 500 000 forint pénzjutalommal járó elismerés célja, hogy a család – örömeivel és gondjaival együtt – ugyanolyan hangsúlyos szerepet kapjon a médiában, mint a valódi életben.


A Budapestimami a médiatámogatók között
SZAVAZZ TE IS

Ahogy az alapítvány elnöke, Dr. Aczél Petra fogalmaz: 

"A családról azt szoktuk mondani: a hátterem. Nincs igazunk. Mert a család az előterünk. Minden, ami fontos, általa és benne kezdődik – és, persze, végződik. A történeteink is. Itt van hát az idő, hogy a család legyen a legszebb szenzációnk, a legkülönlegesebb, legmegindítóbb közös történetünk! Itt az idő, hogy a család előtérbe kerüljön, a médiában is. Kérem, olvassák újra a Média a Családért-díj 2018-as jelöltjeinek írásait és szavazzanak arról, ki legyen a közönségdíjas! Ünnepeljük idén is együtt azokat, akik arról írnak, ami a legfontosabb az életünkben."

Az elismerés és a hozzá kapcsolódó egyéb díjak print és online cikkeket, valamint rádió- és televízióműsorokat jutalmaznak, amelyek a fenti témát magas szakmai színvonalon jelenítik meg. Céljuk nem csupán az olvasottság, hallgatottság vagy nézettség növelése, hanem az, hogy információt, erőt, segítséget adjanak például a párválasztáshoz, az elköteleződéshez, családtervezéshez, a gyerekneveléshez, azaz a problémák megoldásához és a boldog családi élethez.

A szakmai díj odaítélésekor kiemelt szempont, hogy a cikk vagy műsor a kívánt célcsoportot meg tudta-e szólítani, illetve sikerült-e eljuttatnia ezt a fontos üzenetet olyan korosztályokhoz és rétegekhez is, amelyek a családbarát szemlélettel ritkábban találkoznak.

Az év folyamán a Képmás magazin hónapról hónapra bemutatta a szakmai zsűri által kiválasztott 12 jelöltet, a jelöltek munkái a kepmas.hu oldalon jelenleg is megtekinthetők. A díjakat 2019. január 31-én adják át.

A díj főtámogatója 2019-ban a Richter Gedeon Nyrt. A vállalat - Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke fogalmaz - örömmel állt a kezdeményezés mellé: „Világszerte az egyik legszélesebb nőgyógyászati termékválasztékkal rendelkező, felelősen gondolkodó vállalatként, a tudatos családtervezést nem csak termékeinkkel, hanem társadalmi programjainkon keresztül is kiemelten támogatjuk. Nagyon fontosnak tarjuk a család értékeinek hangsúlyozását, azt a stabilitást, amit egy hosszú távú, kiegyensúlyozott párkapcsolat és a tervezett gyermekvállalás adhat. Mi a Richternél azt valljuk, hogy csak egészséges emberek és közösségek alkothatnak egészséges társadalmat, ezért is örömmel állunk a Média a Családért-díj kezdeményezése mellé.”

Olvasd el, nézd és hallgasd meg az idei év 12 jelöltjének munkáját, és szavazz a Média a Családért-díj 2018 közönségdíjasára!

A címek és idézetek önmagukért beszélnek, ami összeköti őket és ami összeköt minket az a család: A nagycsaládosok különös élete; „Erősebb leszel, mert elfordul a tekinteted magadról.”; „Nagyon hasznos az inkubátor, de nem tud mindent”; „Minden családban van jó zsaru és rossz saru. Az egyensúly és a harmónia a lényeg – a gyerek szempontjából.”;

„Értem jöttél? Te vagy az én anyukám?”; Magukra hagyott kisöregek – De hol vannak az unokák?; Fiatalok a digitális térben; „…a nőgyógyász első kérdése volt: Megtartja?”; A családi fészek elhagyása; „Átlagos család, átlagos tini és átlagos helyzetek nincsenek.”; Megint szabadabb a vásár: gyerekpornót tessék!; Végtaghiányos baba növekszik a szívem alatt...

A teljes anyagokat a kepmas.hu/szemezgeto rovatban találod.

A JELÖLTEKRE ITT SZAVAZHATSZ

A szavazatokat 2018. december 1-től 2019. január 15-ig várják. A szavazók több jelöltre is voksolhatnak.

Az idei jelöltek - újságírók és médiumok 

  • Holko Réka: A nagycsaládosok különös élete – január / Ridikül c. tévé műsor, Duna
  • Király Eszter: „Erősebb leszel, mert elfordul a tekinteted magadról” – február / envagyokazapad.com
  • Rist Lilla: Kenguru-mama – Az anyai test csodája – március / Nők Lapja, print
  • Greff András: Apáról fiúra – április / Marie Claire, print
  • Füller Tímea: Magyola – május / Family, print
  • Herczeg Zsuzsa: Magukra hagyott kisöregek - De hol vannak az unokák? – június / she.hu
  • Sánta András: Fiatalok a digitális térben – július / InfoRádió, Családi hét
  • Street Gábor Huba: Megtartja? - augusztus / streetgaborhuba.hu
  • Horváth Ágnes: A családi fészek elhagyása – szeptember / Kossuth Rádió, Napközben
  • Doffek Gábor: „Engem egyetlen dolog érdekel, minden mást leszarok” – apai útravaló a 13 éves, bulizni készülő lányomnak – október / wmn.hu
  • Halász Sári: Megint szabadabb a vásár: gyerekpornót tessék! – november / 24.hu
  • Nyiri Zsuzsi: Végtaghiányos baba növekszik a szívem alatt... – december / she.hu

A zsűri:

  • Dr. Aczél Petra, a Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet igazgatója
  • Borókai Gábor, újságíró
  • Keresztes Ilona, MTVA Kossuth Rádió vezető szerkesztő
  • Krúdy Tamás, újságíró, szerkesztő
  • Dr. Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese
  • Molnár-Bánffy Kata Kommunikációs szakember, a Képmás Kiadó és a Salt Communications ügyvezetője
  • Süveges Gergő, a Kossuth Rádió műsorvezető-szerkesztője, kommunikációs tréner
  • Szám Katalin, a Képmás főszerkesztője

A Külhoni Média a Családért-díj

A Média a Családért Alapítvány 2016-ban a határon túlra is kiterjesztette tevékenységét így immár harmadik alkalommal adhatja át a Külhoni Média a Családért-díjat. A zsűri négy határon túli tagja – Erdélyből Csinta Samu, Felvidékről Molnár Judit, Délvidékről Tóth Lívia és Kárpátaljáról Kőszeghy Elemér újságírók – hónapról hónapra küldték térségükből a családról megjelent anyagokat. Az ebből válogatott 12 jelölt közül szakmai zsűri választja ki a győztest.

Az idei jelöltek - újságírók és médiumok

  • Nőileg - Kovács Eszter
  • hirek.sk - Kiss Réka, Pézman Zoltán
  • Magyar Szó - Csincsik Zsolt
  • LIGET - Kosztolányi Kata
  • Kárpáti Igaz Szó/kiszo.net - Simon Rita
  • ma7.sk - Horváth Szomolai Andrea
  • LIGET / liget.ro - Rédai Attila
  • Hét Nap - Fehér Márta
  • Magyar7 - Kaszmán Zoltán
  • Nőileg - Csatlós Tünde-Trella-Várhelyi Gyopár
  • Magyar Szó - Horváth Homolya Ágnes

Minden szavazó megkapja a 2018-as februári Képmás digitális változatát, valamint kisorsolnak 10 db családi belépőt a Csodák Palotájába, 10 db Ikertükör kötetet, és egy szerencsés szavazó nagy értékű Képmás-csomagot nyer.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére