Jelenlegi hely

Elakadtatok a tanulásban? Távkorrepetálást indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Távkorrepetálást indított a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A karitatív szervezet munkatársai a tanulásban segítségre szoruló diákokat online, zárt videokapcsolatban kötik össze a segítségüket felajánló fiatalokkal. 

A diákok a szervezet új weblapján kérhetnek segítséget. Ugyanezen a weblapon várják azoknak a fiatal önkénteseknek a jelentkezését, akik a tudásukat ajánlják fel. A Szeretetszolgálat munkatársai összekötik a jelentkezőket, akik számukra létrehozott videó chatszobákban kommunikálhatnak egymással.

A szervezők általános iskolába járó gyerekeket és érettségire készülő középiskolásokat egyaránt várnak. Akinek segítségre van szüksége, elég megjelölnie milyen tárgyban van segítségre szüksége, mi az, amit nem ért. A máltai szervezet munkatársai megkeresik a problémáján segíteni tudó fiatal önkéntest, és a honlapon keresztül összekapcsolja őket.

A program március 21-én elindult, a weboldal bárki számára elérhető, a Máltai Szeretetszolgálat pedig megkezdte a segítő fiatalok toborzását. A karitatív szervezet mindenkitől azt kéri, hogy a lehetőségre hívja fel a környezetében lévő, otthon tanuló gyerekek figyelmét.

Az online korrepetálás a korrepetalas.maltai.hu oldalon érhető el.


Forrás: Korrepetalas.maltai.hu


- Monorimami - 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni, anélkül hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére