Jelenlegi hely

A diótörőt közvetíti karácsony este az Operaház

Ünnepi meglepetésként Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét teszi elérhetővő december 24-én és december 25-én a Magyar Állami Operaház.

A járványügyi intézkedések miatt elmaradó előadások közül a Magyar Állami Operaház repertoárjából talán egy előadást sem hiányzik úgy a közönség számára, mint a karácsonyi időszak elmaradhatatlan mesebalettje, A diótörő.

A dalszínház ezért ünnepi meglepetésként az OperaLive-közvetítéssorozat különkiadásában egy napra elérhetővé teszi az előadás felvételét, amely 2020. december 24-én 15 órától másnap éjfélig lesz ingyenesen megtekinthető.

Az Operaház 2016-ban rögzítette A diótörő című produkcióját, amely a 21. századi táncművészeti és látványvilágbeli elvárásokhoz igazítva frissítette fel a mű tradicionális erényeit is megőrző előadást.

A koreográfiát a nemzetközileg elismert Wayne Eagling és Solymosi Tamás jegyzi, a jelmeztervező Rományi Nóra volt, a díszletet Oláh Gusztáv korábbi remekének nyomán Vavrinecz Beáta készítette.

A főbb szerepekben Leblanc Gergely, Sarkissova Karina, Komarov Alekszandr és Radziush Mikalai láthatók, közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett művészei, valamint a Magyar Állami Operaház Zenekara és Gyermekkara (karvezető Hajzer Nikolett), vezényel Déri András.

E. T. A. Hoffmann német romantikus író A diótörő és az egérkirály című meséje nyomán született klasszikus balett 1950 óta szinte minden évben a Magyar Állami Operaház karácsonyi repertoárjának része, a sorozat eddig mindössze az 1956-os forradalmat követően és az Ybl-palota előző felújítása idején, 1981-ben és 1982-ben szakadt csak meg.

Az előadás a dalszínház Facebook oldalán és az Origo hírportál felületén is elérhető lesz.

Forrás: MTI, opera.hu

- Budapestimami -

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére