
Jelenet a sorozatból
Anyaként talán az a legnehezebb gondolat, hogy van-e bármilyen esélyem arra, hogy lássam a gyerekem teljes – egyébként szabályozott – online jelenlétét, és van-e egyáltalán lehetőségem arra, hogy megvédjem, ha védelemre szorul.
Pszichológusként több témáról is szeretnék írni, melyek – szakmai véleményem szerint - kapcsolódnak a filmsorozat által felvetett kérdésekhez. Az első cikkben megnézzük, hogy milyenek is a kiskamaszok, kamaszok 2025-ben, mik a tapasztalataim a rendelőben ennél a korosztálynál, milyen a feszültségszabályzásuk, milyen a szüleikkel való kapcsolatuk, egyáltalán milyenek a családi kapcsolatok, hogyan működik a családi rendszer.
A következő cikkben pedig átnézzük, hogy miképp öröklődnek át a transzgenerációs minták, hogyan tudunk segíteni a gyerekünknek, hogyan tudunk más mintát adni, mint amit esetleg mi magunk kaptunk. Végül pedig elengedhetetlenül fontos beszélni a bullying témaköréről, kiemelten az online bullyingról, ami elképzelhetetlen mértékeket öltött, és a személyiségfejlődést károsító hatására hívja fel a figyelmünket a Kamaszok is.

Kép
Korunk kamaszai
Nehéz kiépíteni a bizalmat
A legfontosabb tapasztalatom, hogy sokkal nehezebb hozzájuk kapcsolódni, mint 5-10 évvel ezelőtt. Kiemelten igaz ez a 12-14 éves korosztályra, akiknek nehezebb felépíteni a bizalmukat, nehezebben nyílnak meg, és nem is mindig teljesen őszinték. A félelmeiket, esetleges gyengeségeiket nem mutatják meg, ebből adódóan kevésbé igénylik és fogadják el a segítséget. Még egy olyan felnőttől se, aki nem családtag és biztosan megőrzi a titkaikat, aki esetleg hasznos tanácsokkal láthatja el őket, miközben nem olyan bonyolult vele a kapcsolat, mint a szülőkkel.
Régebben ezek voltak azok a tényezők, amik segítettek egy kamasznak megnyílni a pszichológusa felé.
Az „igazi” kamaszkorban, 14-18 év között - bár jóval kevesebben járnak ebből a korosztályból a rendelőmbe fiatalok, mint korábban, ami jelezheti, hogy igyekeznek inkább maguk megoldani a problémáikat (a kortársak vagy akár az AI segítségével) -, továbbra is kiemelkedő témaként jelennek meg a következő kérdések:
- „Milyen vagyok?”,
- „Hol a helyem a világban?”,
- „Mit kellene tennem a kortárskapcsolataimban (ideértve a szerelmi kapcsolatot is)?”
Rendszeresen tapasztalom, hogy nincsenek igazán jó stratégiáik a feszültségszabályzásra. Miközben gyerekeink folyamatosan telítődnek felszültséggel a rendkívül megterhelő iskolai feladatok, a magas otthoni és iskolai követelmények, a kortárskapcsolódási nehézségek, de akár a versenysport feszített elvárásai miatt.
Milyen hátteret biztosít mindehhez család?
Sokféle mintát látok, és szerencsére nem csak rosszat. Sőt! Én is találkozom túlhajszolt, a családdal, gyerekekkel kevés időt töltő anyákkal és apákkal, akiknek kevesebb figyelme jut a szeretteire.
Javarészt azt tapasztalom, hogy a szülők inkább érzékenyen reagálnak a gyermekeikre, ha nehézséget tapaszlatnak! Tudnak segítséget kérni, legyen szó akár a pedagógusi, akár a pszichológusi segítség igénybevételéről.
Igyekeznek biztos keretet adni a mindennapokban, fontosnak tartják a közös családi programokat, hagyományokat.
Két olyan téma van, amin - véleményem szerint -, szülőként érdemes gondolkodni.
- Egyrészt, hogy kell-e az a sok program, különóra, nyelv-, zene-, sportfoglalkozás a gyerekeinknek, abban a reményben, hogy a későbbi boldogulását és boldogságát segíti?
A szülői szándék mindenképpen nemes, de fontosnak tartom felhívni arra a figyelmet, hogy érdemes ezeket a gyerekünk terhelhetőségéhez illeszteni. Persze, van olyan kiskamasz – a nagyobb kamaszokra ez már kevésbé jellemző, ők már határozottabban ki tudják választani a saját preferenciájukat -, aki mindent nagy lelkesedéssel csinál, és látszólag nem terhelődik meg. Ugyanakkor lehet, hogy egyszer mégiscsak megjelenik egy szorongásos tünet, alvási nehézség vagy a kortárskapcsolati feszültségek jeleznek. Ismerni kell a gyermekünket, főképp a terhelhetőségét, és akkor biztosan jó döntést tudunk hozni.
- A másik téma pedig az, hogy milyen mintát mutatunk mi, szülők a feszültségszabályzásra.
Ha a gyermekünk azt látja, hogy a családon belül és kívül is az agresszió különböző formáival, esetleg elmeneküléssel reagálunk a feszültségteli helyzetekre, akkor ez lesz a mintája. Sokkal nehezebben tudja megtanulni azt, hogy milyen fontos, hogy felismerjük, megértsük és kezeljük az érzelmeinket egy-egy konfliktushelyzetben, és törekedjünk az együttműködő, kompromisszumkész, de főképp problémamegoldó működésre.

Kép
Ez a felvetés átvezet a transzgeneráció minták átadásának témakörébe, mellyel következő cikkünkben foglalkozunk.
Szigeti Mónika - Kaposvár
gyermek- és ifjúsági klinikai- és mentálhigiéniai szakpszichológus, pszichoterapeuta, gyógypedagógus
- KAPOSVÁRIMAMI -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges