Jelenlegi hely

A nyakkendő-módszer avagy hogyan tanulj otthon ingyen nyelvet

Nyelvtanulás otthonról? Állandó aktualitása jelenlegi bezártságunkban talán hangsúlyosabb lett. Nem tudod, merre indulj? Vizsgasztorik, rutin és ingyenes applikációk egy többszörös nyelvvizsgázótól.

Általában az otthonról való nyelvtanulás tűnik talán a legolcsóbbnak, de a legkevésbé vonzónak egy fiatal számára. A sok unalmas igeidő magolása közben nehéz elhinni, hogy a hétköznapi nyelv alapjaihoz szükségesek. 

De nem kell feltétlenül unalmasnak lennie az otthontanulásnak, egy nyelv alapjainak biztos elsajátításához szükséges tanulásnak. Három beszélt nyelv és négy nyelvvizsga után elmondhatom, sok fázisát és módját átéltem, próbáltam már a nyelvtanulásnak.

A sikeres nyelvtanulás alapjai a rendszeresség és folytonosság, a folyamatos érdeklődés a nyelv mindent érintő területei felé.

Ha leblokkolnál a szóbelin, jusson eszedbe a nyakkendő-módszer

Húsz évvel ezelőtt, az első nyelvvizsgámra készüléskor az itthoni internet gyerekcipőben járt, így a Rigó utcai tesztkönyv középfokú olasz majd 1500 feladatának többszöri megoldásával gyakoroltam. A vekkert beállítva, időre írva a tesztet. Mai szemmel, a sokkal összetettebb nyelvvizsga teszteket és a  izgalmasabb módszereket, lehetőségeket látva megmosolygom én is akkori magam.

A vizsga sikeres volt, sőt, a szóbeliről hamar kiküldtek, mert jobban beszéltem olaszul, mint némelyik vizsgáztató. Pedig megtörtént, amitől talán mindannyian a legjobban félünk, le is blokkoltam, nem jutott eszembe a szituációs gyakorlatban a kulcsszó. Hogyan oldottam meg? Az első és legfontosabb, nem szabad pánikba esni. Előfordul, hogy magyarul sem ugrik be egy szó, miért ne lehetne ez más nyelven? Ha a saját anyanyelveden nem ugrik be valami, körbeírod. Tedd ezt angolul is. Elnézést kérve jelezd, hogy nem jut eszedbe az a szó, pl. - maradva az én húsz éves példámnál - „elegáns ruhadarab, a férfiak nyakában lóg, mikor inget, zakót viselnek.” Megvan? Igen, a nyakkendő. A vizsgáztató szinte automatikusan kisegít, te pedig a legnagyobb nyugalommal és mosollyal megköszönve nyugtázod a hiányzó szót és használva azt, folytatod a beszélgetést.

Vizsgarutin

A vizsgarutin megszerzéséről persze tanfolyamot is lehetne tartani, oly sok trükkje van. Nem egyszer a szemtelenségem és más területeken felhalmozódott élettapasztalatom segített ki a szorult helyzetből. A vizsgabiztos is ember, és bizony ő is unja a sok egyforma rutinválaszt és helyzetet. De egy kis egyediséggel, pár korántsem sablonos jokermondattal vagy információval izgalmasabbá teheted neki is a vizsgát. A legtöbb esetben ilyenkor nyitottabbá válnak, és egy lehelletnyit megbocsátóbbakká. Utolsó - angol -  nyelvvizsgám alkalmával a római Trevi-kút képét sodorta elém a digitalizáció szelleme a képleírásnál. A két vizsgáztatónak lelkes negyed órás római városnézést és idegenvezetést tartottam. Mindezt a kút képétől elindítva. Rövidebb, szórakoztató művészettörténeti pletykáimmal elértem, hogy elfelejtsenek belekérdezni. Igaz, ehhez azért kellett némi tudásmorzsa is. De! Offenzív voltam, lelkes, vidám és be nem állt a szám. Így elértem, hogy sodródjanak velem a beszélgetésben, és ne jusson eszükbe gondolkodni.

Nem az a lényeg, hogy azt a képet válaszd, ami tetszik - ez nem egy ruhavásárlás - hanem amiről tudsz beszélni! Használd hozzá a fantáziád, írányítsd te a beszélgetést.

Vedd magad körbe a nyelvvel

De félre a sztorizgatásokkal, mert most jön a lényeg: ha igazán meg akarsz tanulni egy nyelvet, vedd körül magad minden téren azzal a nyelvvel:

  • olvass könyveket, keress újságokat, képregényeket, pletyka-, és napilapokat;
  • hallgass zeneszámokat és persze keresd meg hozzá a szövegüket is;
  • a zene lehet rock vagy musical, nézd a szöveget és énekeld;
  • használd a telefonod a választott nyelven;
  • keress olyan recepteket, melyek ahhoz az országhoz köthetőek, ahol ezt a nyelvet használják;
  • olvasd azon a nyelven az étteremben az étlapot (már persze ha létezik úgy is);
  • játssz online játékokat szintén a megtanulni vágyott nyelven;
  • keress nyelvi klubot, online társat a beszélgetéshez;
  • ne csak a vizsgára, korábban, hogy megszokd, vedd meg a szótárakat, szerezz be egynyelvű szótárt is;
  • a korábban magyar nyelven olvasott regényt az eredeti nyelvén is elolvashatod végre, léteznek több szintre lerövidített regényátiratok is;
  • Mélyülj el az ország szokásaiban, és ünnepeiben, olvass utána mikor mit hogyan ünnepelnek;
  • egy-egy téma szavait, kifejezéseit tartsd magad mellett egy rövid listán pl. a konyhában vagy a mosógépnél. Rutinmunkák közben kapd elő, és ismételd át.

Használd ki a digitális segítségeket

Rengeteg időt tudsz gyakorolni, ha élelmes vagy: utazás, vezetés közben a Youtube-on található ingyenes 5-7 perces anyanyelvi tanárok által készített - sokszor humoros - videókat hallgattam; míg fogmosás, hajszárítás közben rövid, feliratos videóverziókat olvasgattam. Rengeteg applikáció létezik, mely helyettesíti a könyvtári és internetes anyagkutatás hosszú óráit. A Duolingo talán az egyik legismertebb, így inkább azt néztük meg, mi van rajta kívül.

Közösségi nyelvtanulás online

A legtöbb applikáció ingyenes próbalehetőséget ad, és szűkebb keretek között folytathatod szintén ingyenesen is a gyakorlást. Érdemes kipróbálni többet, és a számodra előnyösebb lehetőségeiket használni. Ha beleszerettél valamelyikbe, akkor érdemes előfizetni.

HiNative

Az alkalmazást világszerte több mint ötmillióan használják. Nem csoda, hiszen jóval több mint egyszerű nyelvtanulás: a nyelvtudást emeli közösségi szintre, segítve ezzel az eligazodást az idegen kultúrában. Összehozza a nyelvtanulókat az anyanyelvi beszélőkkel: tanácsot kérhetnek például a, kiejtésben, nyelvtanban, helyesírásban, fordításban vagy éppen az adott kultúrával, társadalommal kapcsolatban. A nyelvet tanulók - akik az anyanyelvi beszélőkkel ellentétben ismerik az adott nyelv elsajátításához vezető utat - egymástól is kérdezhetnek.
Sőt, akár képeket, szimbólumokat is feltölthettek és rákérdezhettek a jelentésükre.
Száztíz nyelvet gyakorolhattok vele, köztük az angolt, a koreait, az oroszt és a portugált is. Az appot iOS-ra innen, Androidra pedig innen tölthetitek le.

FluentU

Ez az alkalmazás sem a megszokott módon közelíti meg a nyelvtanulást: segítségével zenei videókból, filmelőzetesekből, hírekből és inspiráló beszélgetésekből tanulhattok nyelveket. A több ezer videó túlmutat a legfrissebb tankönyv újságokból merített unalmas cikkein. Használatával garantált a nyelvtanulás hatékonysága: a feliratokhoz tartozó szavaknak a magyarázatát, példamondatait egy érintéssel azonnal elérhetitek. Saját szókártya listákat lehet készíteni és feladatokat is találhattok fent.

Az app ugyan fizetős, de segítségével többek között japánul, franciául, kínaiul és olaszul is tanulhattok innen.

BUSUU

Kilencven millió felhasználó esküszik már rá, van szűkebb ingyenes és sokkal több anyagot tartalmazó része is az alkalmazásnak.
12 nyelven – többek között oroszul, portugálul, spanyolul és japánul – tudja segíteni a fejlődéseteket. A Busuu előnye, hogy már az elején kiválaszthatjátok egy nyelvnél, hogy milyen szintű a tudásotok. A tanulási folyamat alatt pedig a világ bármely tájáról kommunikálhattok gyakorló társaitokkal, ezzel segítve a kapcsolatépítést. Ha beleszerettél, itt találod.

Ingyenes Memória

A leckék letölthetőek és offline is tudsz gyakorolni; sok felhasználó szerint ezért is az egyik legjobb szó- és kifejezéstanuló app. Több mint 30.000 anyanyelvű videót találtok, amelyeknek a segítségével több mint húsz nyelvvel – többek között az olasszal, hollanddal, lengyellel, svéddel és a koreaival is – megismerkedhettek. A klippekben valódi emberek segítenek a valós, mindennapi nyelv megtanulásában. A választott nyelvet interaktív nyelv- és szókincsjátékokkal gyakorolhatjátok. A kiejtési útmutató és a napi célok beállítása szintén hozzájárul a sikeres tanuláshoz. Innen tudod a telódra varázsolni.

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére