Jelenlegi hely

Írj hatásos motivációs levelet!

Egy jól megírt kísérő levél arra készteti a munkáltatót, hogy az önéletrajzot is elolvassa, tehát felkelti a figyelmet, az érdeklődést irántad. Ezzel szemben egy elhibázott motivációs levél miatt kárba veszhet az önéletrajzra fordított minden energiád.

A jó kísérő levél egyedi, azaz:
  • A megszólításban konkrét név szerepel. Semmiképp nem kezdődhet úgy, hogy „Tisztelt Hölgyem/Uram”. Derítsd ki, hogy kinek kell elküldened az életrajzot, vagy címezd a cégvezetőnek/személyzeti vezetőnek a levelet (A cég weboldaláról többnyire megtudható a nevük).
  • Tartalmazza a megpályázott pozíciót (Van úgy, hogy ugyanaz a cég egyszerre több pozíciót is meghirdet.)
  • Tartalmazza az adott állásra jellemző kulcsszavakat, melyek mutatják, hogy írója elolvasta és megértette az álláshirdetés elvárásait.
  • Tartalmazhatja, hogy honnan értesültél a pályázatról, illetve - ha nem hirdették meg az állást – indoklást arra vonatkozóan, hogy miért jelentkezel a céghez.
  • Nem véletlen a motivációs levél elnevezés: mindenképpen térj ki arra, hogy miért pályázod meg az állást, mi ösztönöz arra, hogy változtass. (De ne a pénzt, az utazási lehetőségeket, vagy a gyerekeidet említsd, próbálj a munkáltató fejével gondolkodni…)
A jó kísérő levél lényegre törő, azaz:
  • Terjedelmét illetően kb. 150 szó, vagy háromnegyed oldal.
  • Nem tartalmaz mellébeszélést és hosszadalmas mondatokat.
  • Nem ismételi mindazt, ami az önéletrajzban már benne van, inkább röviden kiemeli és hangsúlyozza azokat a szakmai tapasztalatokat és eredményeket, melyek az adott állás elnyerése szempontjából lényegesek. (Utalást is tartalmazhat az esetleges referenciákra). Érdemes egy személyes találkozó reményével zárni a levelet.
  • Formailag a hivatalos levél formáját követi: megszólítás, egymástól elkülönülő bekezdések, keltezés, kézzel írt aláírás és elérhetőségek (email cím és telefon mindenképpen.)
A jó kísérő levél szimpatikus, azaz:
  • Hangneme udvarias és komoly hangvételű,
  • Stílusa nem feszengő, de nem is túl „laza” és semmiképpen sem arrogáns.
  • Egyensúlyt tart az önbizalom és az alázat között.
Ha az önéletrajzot e-mail-ben kérik:
  • A tárgy legyen rövid és világos (rosszul megválasztott tárgy miatt akár a levélszemétben is landolhat a levél…) Ha az álláshirdetésben megadják a tárgyat, amit fel kell tüntetni, akkor könnyű dolgod van – kövesd az utasítást.
  • Kétféleképpen küldhető e-mailben pályázati anyag: az önéletrajz és a motivációs levél is csatolmányként, vagy a motivációs levél beillesztve az e-mail szövegébe és az önéletrajz mellékelve.
  • Érdemes saját magadnak kiküldeni a levelet, hogy ellenőrizni tudd a formátumot, mielőtt élesben elküldöd a munkáltatónak.
 
 
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.
Ugrás az oldal tetejére