Jelenlegi hely

Mától ellenőriznek és büntethetnek a hálapénz miatt, ha adsz, ha kapsz

Mától elköszönünk egy újabb több évtizedes megkövesedett rendszertől, a hálapénztől. Jól gondold meg, hogy mától mivel köszönöd meg orvosodnak, szülésznődnek vagy éppen a család egyik tagját ápoló egészségügyi dolgozónak a segítségét.

Három, aki kapja, egy, aki adja

Azaz ennyi év szabadságvesztés jár annak, aki bizonyítottan a vesztegetés bűvkörébe esett. Akár három évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat az az egészségügyi dolgozó, aki elfogadja a törvényben meghatározott összegnél nagyobb ajándékot. Míg az a páciens, aki adja a hálapénzt egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető.

Fotó forrása: Pexels / Lukas

A lényeg, hogy a hálapénz adása vesztegetésnek, azaz bűncselekménynek minősül. A betegek ellen ugyanúgy büntetőeljárás indul, mint a megvesztegetendő egészségügyi dolgozó felé.

Szeretnéd tudni, hogy mégis hogy fejezheted ki háládat a Téged ellátó egészségügyi személyzetnek?

A köszönöm és a mosoly mindig beválik. Ha mégis szeretnéd mindezt materiálisan is megtenni, a jelenlegi szabályok szerint a betegtől a kezelés után egy egészségügyi dolgozó legfeljebb

egy alkalommal és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének öt százalékát, azaz 8370.- Ft-ot*.
*

2021. február 1-jétől a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak megállapított havi minimálbér 167 400 forint.

Ha valaki hosszabb időn át szorul ápolásra, akkor az ajándékozásra kéthavonta kerülhet sor.

Fotó forrása: Pexels / Elle Hughes

Tényleg létezik a hálapénz kommandó?

Ugyan az elnevezés nem túl elegáns, de markánsan utal a tevékenységükre. Eddig is büntethető volt a hálapénz elfogadása, de gyakorlatilag alig indult eljárás a vesztegetésnek számító esetek kapcsán. A januártól életebe lépett egészségügyi szolgáltatói törvény alapjaiban újraírja az orvos-beteg kapcsolatot.

Fotó forrása: Pexels / Karolina Grabowska

Március 1-jétől ellenőrzi az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állóknál a hálapénz elfogadását. Ezt a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) fogja végezni. Ha nem hallottál még róla, ne csodálkozz. Ez egy olyan újonnan létrejött főosztály, melynek célja, hogy teszteléses módszerrel ellenőrizzék a hálapénz visszautasítását az egészségügyben dolgozó részéről.  

A megvesztegetni próbáló betegek szerepébe bújva mesterséges, de valóságban is előforduló élethelyzetet teremtenek, ennek során vizsgálják, hogy az egészségügyi dolgozó elfogadja-e a vesztegetési összeget.

Ha valakit tetten is érnek, az NVSZ hálapénzre specializálódott csoportja feljelentést tesz, majd innen minden ügy egyedi elbírálás alá esik, az ítéletet végül a bíróság mondja ki. A betegeket elvileg nem fogják vizsgálni, legalábbis nem az NVSZ munkatársai.

ADL - Debrecenimami

Forrás: index.hu; erthetojog.hu; nav.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére