Jelenlegi hely

Tanulás a folyosón és az aulában? Maszkos diákok? Mire számíthatunk az új tanévben?

Szeptember elsején végre hagyományos módon kezdődik az oktatás. Az EMMI új intézkedési terve alapján nagy változtatásokra számíthatunk, esély van rá, hogy semmi nem lesz a megszokott.

Visszaszámol szülő, tanár és diák egyaránt. Azon túl, hogy az iskolaépületnek és a tanároknak is köze lesz az oktatáshoz, úgy tűnik, semmi nem lesz a régi.

Az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) intézkedési tervet készített a 2020/2021-es tanévben a köznevelési intézményekben a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendről. A teljes terv INNEN letölthető.

Célja a köznevelésben részvevő tanulók és pedagógusok koronavírus elleni védekezésének hatékony megszervezése.

"A környező országok besorolása azonban láthatóan változik, a járvány terjedése nehezen kiszámítható, ezért a köznevelési ágazatnak fel kell készülnie a védekezésre és a megelőzésre, továbbá ki kell dolgoznia olyan eljárásrendet, amely megfelelő támpontot nyújt ahhoz, hogy szükség esetén célzott beavatkozásokkal beazonosíthatók és fokozottabban támogathatók legyenek a veszélyeztetett intézmények. A fenti feladatok eredményes végrehajtása céljából, a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az Operatív Törzzsel együttműködve, az alábbi intézkedési tervben foglalta össze a szükséges intézkedéseket."

Jelen intézkedési terv (protokoll) módosításig vagy visszavonásig marad érvényben, a módosítására a járványügyi helyzet alakulásától függően, a tapasztalatok figyelembevételével kerül sor. A módosításról az intézmények tájékoztatást kapnak.

A protokoll bevezetéséről és alkalmazásáról az intézményvezető köteles gondoskodni, a fenntartó feladata a megvalósítást ellenőrizni.

A teljes 70 pontos tervezetből érdemes néhány sarokpontot kiemelni, mi vár ránk a néhány nap múlva kezdődő új tanévben

2.1 A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van.

2.3 Az osztálytermekben lehetőség szerint gondoskodni kell a tanulók lazább elhelyezéséről, adott esetben nagyobb termek vagy egyéb rendelkezésre álló helyiségek bevonásával. A tanítási órákon, foglalkozásokon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező. A tanulók szellősebb elhelyezése céljából, amennyiben lehetséges, az oktatáshoz-neveléshez nem szükséges tárgyakat, bútorokat javasolt a tantermen kívül elhelyezni.

2.4 A közösségi terekben egyszerre csak annyi gyermek, tanuló tartózkodhat, hogy betartható legyen a 1,5 méteres védőtávolság. Szükség esetén a csoportok,osztályok számára elkülönített területeket lehet kijelölni a közösségi tereken belül.
Amennyiben a védőtávolság nem tartható be a közösségi tereken, úgy az általános iskola felső tagozatában és a középiskolákban az ott tartózkodás idején javasolt a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.

2.6 A tantermi oktatás során az osztályok keveredését – amennyiben ez lehetséges – el kell kerülni. A szaktantermek, nyelvi bontótermekkivételével az osztályok a tanítási nap során használják ugyanazt a tantermet. Amennyiben ez nem megoldható, az osztályok váltása között a tantermekben felületfertőtlenítést kell végezni.

2.8 A megfelelő védőtávolság betartása különösen fontos a mosdókban, illetve az öltözőkben, ezért a tornaórák előtti és utáni öltözésnél tekintettel kell lenni arra, hogy elkerülhető legyen az öltözőkben történő csoportosulás.

Nyilván nem lehet könnyű egy egész ország oktatási palettájára megfogalmazni szabályokat és javaslatokat, de valljuk be, hacsak nem rajzolnak az iskolaépületehez egy hét alatt még néhány termet, folyosót, tornatermet és ebédlőt jó pár milliós bankszámlával a fenntartóknak a beszerzendő higiéniai eszközökre, nehezen lesz kivitelezhető minden pont.

Gyakorlatias szülőként a következőket látom lelki szemeim előtt

Iskolába érkezéskor és távozáskor szájmaszkos gyerekek várnak a fertőtlenítő pontnál az egy fő szélességűre kinyitható ajtónál a kézfertőtlenítésre.

Gyorsítandó a helyzetet, a második héttől már a reggeli ügyeletes tanárok is spriccelhetnek. Így is a szokotthoz képest jóval hamarabb kell majd érkeznie a családoknak, hogy mindenki a megfelel távolságtartással és protokollal jusson be az épületbe.

A 25 tagú alsós osztály egyik fele a matekos tanító nénivel osztálytermében tanul, míg az osztály másik fele az aula egyik felében magyarozik.

A mosdóba egyesével mehetnek ki az alsósok, a tumultust megelőzendő, pisilési rend szerint, ami 250 gyereknél már egész napos program.

Szintúgy az ebédlőbe is úgy mennek, másfél méteres várakozási sort tartanak a tálcára várva, a kijelölt körökbe állva, és csak minden második székre ülhetnek.

Az osztályok kivonulása után két takarító néni rohan, hogy fertőtlenítse az ivócsapokat, a tálcasíneket, asztalokat, székeket.

Az 50 fokos (még beszerzésre váró) mosogatógépi programban a műanyag poharakból kioldódik minden veszélyes anyag, amit a föccsöntő ipar bele tudott tenni 20 évvel ezelőtt.

A tornaórán a lányok alsós öltöző hiányában a teremben, a fiúk a folyosón öltöznek. Szerencsére az arra közlekedőktől takarja majd őket a sok kihordott szekrény.

Elmarad az összes program, ami az unalmas tananyagból élményt, a tanulókból közösséget formál, nem lesznek jótékonysági sütivásárok, színházlátogatás, mozizás, beöltözős farsang, délutáni osztálybuli és kirándulás...

Pedagógus legyen a talpán, aki ezen helyzetek között lavírozva élménnyé formálja majd a tanulást és a megtanulandó anyagot.

Mindannyiunknak adjon az ég elegendő türelmet, rugalmasságot és humorérzéket, hogy józanul túléljük a következő iskolaévet.

ADL

- Debrecenimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni, anélkül hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére