Jelenlegi hely

3-5 százalékkal nőhet idén a húsvéti édességek forgalma

Bizakodóak a húsvéti szezon előtt az édességgyártók, a Magyar Édességgyártók Szövetsége szerint 3-5 százalékkal nőhet idén a húsvéti édességek forgalma, amely tavaly 4 milliárd forintot tett ki.

Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke, a Bonbonetti csoport vezérigazgatója az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében ismertette, hogy a Nielsen piackutató adatai szerint tavaly majdnem 4 milliárd forintért, 940 tonna szezonális édességet vásároltak a magyarok a húsvéti szezon három hónapja alatt. Ez az egy évvel megelőzőhöz képest 12 százalékos értékbeni és 3 százalékos mennyiségbeli növekedést jelentett.

Kiemelte: tavaly a 2008 óta folyamatosan csökkenő édességpiac ismét növekedni kezdett. Táblás csokoládéból 7, desszertekből pedig 10 százalékkal nagyobb értékben vásároltak a magyarok, mint 2013-ban, és hasonló emelkedés volt tapasztalható a szezonális termékek esetében is.

A piac az emelkedés ellenére sem éri még el a válság és a  népegészségügyi termékadó (neta) bevezetése előtti szintet - tette hozzá. Bár nagyon örülnek az ígéretes számoknak, jó lenne azt is tudni, vajon valós fogyasztásnövekedésnek, vagy pedig az online kasszák miatt kifehéredő gazdaságnak köszönhető, hogy ilyen pozitívak az eredmények.

Fontos eredménynek nevezte, hogy a szezonális vásárlásokon egyértelműen meglátszik az elmúlt tíz év, amit a valódi csokoládé kommunikációjára fordítottak.

Jelezte, hogy a valódi csokoládéból készült figurák értékbeni részesedése 2006-ban még alig haladta meg az 50 százalékot, jelenleg viszont már több mint 90 százalékos a részesedése. A bevonómasszából készült figurák ezzel párhuzamosan jóformán eltűntek a kereskedelemből.

A szövetség közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy vásárláskor érdemes alaposan áttanulmányozni a termékek címkéjét. Akár nyúl, akár tojás, a fontos, hogy valódi kakaómassza legyen benne. Ez étcsokoládénál minimum 35 százalék, tejcsokoládénál minimum 25 százalék kakaótartalmat jelent, a fehér csokoládé esetében pedig 20 százalék kakóvaj és 14 százalék tejszárazanyag az előírás, egyéb esetben a termék nem nevezhető csokoládénak.

A húsvéti időszakban a karácsonyit közel egyharmadával meghaladó mennyiségű csokoládéfigurát vásárolnak, így tulajdonképpen ez a figurás csokoládék legnagyobb ünnepe. A legnépszerűbbek az egymással folyamatos versengésben lévő tojás és nyúl figurák, ahol tavaly ismét a nyulak vették át a vezető szerepet, mert míg a tojások tartották 2013-as 39 százalékos részesedésüket, a nyulak részesedése 38-ről 41 százalékra növekedett. Húsvét idején darált háztartási kekszből több mint 400 tonna fogy.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére