Jelenlegi hely

Vélemény - a pénzkereset helye az életünkben

Az anyának a pénzkereset bár szabadságot ad, de egy újabb teher, az amúgy sem könnyű feladatok között. Nő legyen a talpán, aki nem görbül meg, amikor kénytelen még ezt a feladatot is felvállalni. 

A család hagyományos modellje, mint kívánatos egység a legjobban az anyává válással válik nyilvánvalóvá. Vagyis az, hogy a férfi, az apa legyen a pénzkereső, a társadalmi kapcsolattartó a nő, az anya pedig lehessen a gyerekekkel és minden házkörüli teendő szervezője legyen. 

Micsoda? Hiszen szinte mindenhonnan azt halljuk, és az a vélt vagy valós elvárás érkezik, hogy a nőknek mindent (jól) kell csinálni, mint feleség, szerető, anya, háztartásbeli, pénzkereső, szakmai csúcstartó… lehetőleg 100 %-os készenlétben. 

Igaza lehet Linda Dillow amerikai asszonynak, - aki nők ezreit segíti hozzá, hogy a hagyományos női szerepben jó kedéllyel helyt tudjanak állni - abban, hogy a feleség kiválósága az igazgató-helyettesi pozícióban teljesedik ki a férje mellett. És ez az utcaseprőtől a miniszter férjekig így van. Linda felállított ehhez egy fontossági sorrendet is, amelyben első helyen az Isten, második helyen a férj, majd a gyerekek, az otthon, az asszony maga, és csak utolsó helyen áll a feleség pénzkereső tevékenysége, függetlenül a család anyagi helyzetétől! Ez a modell megállja a helyét, még akkor is, ha elsőre megvalósíthatatlannak tűnik. Magam évek óta ehhez igazodom.

„Mi nem így szocializálódtunk!” - képedt el egyszer egy ismerősöm, ám azért mert nem akarunk tudomást venni az ember teremtettségéből fakadó örök érvényű törvényekről - azok még vannak. Rend lesz a család életében, ha ehhez a fontossági sorrendhez igazodunk. Nem azt mondja, hogy ne legyen a nőnek pénzkeresete, hanem hogy milyen mértékben legyen része az életének. Csak az utolsó helyen legyen, vagyis lehetőleg szűk időszakot szánjon rá, vállalva ezzel - kvalitásának megfelelően - az esetleges szűkebb anyagi bevételt. Ennek a felvállalása értelemszerűen a hagyományos, kétszülős családban érvényes.  A sorrend megadja a férfi méltóságát és családja felé a felelősség-vállalást erősíti, a nőben helyére teszi ki volt előbb: a férj vagy a gyerek, rászorítja, hogy a férjet a helyén kezelje és szánjon rá heti rendszerességgel kettesben időt, kiszorítja a helyet a gyerekekre, és az asszony saját idejére is terveztet heti rendszerességgel, továbbá az otthoni teendőket is maga elé helyezi. Nehéz? Igen. Megéri csinálni? Mindenképpen! 

A fontossági sorrendhez Linda készített egy naptár-tervet, ezt a magam számára átmásoltam és hetente veszem fel a versenyt magammal, hogy képes legyek tartani ezt a kitűzött célt. Mit jelent ez a sorrend? Az Istent első helyre tenni? Ráhagyatkozni, imádni! A férjnek hétről hétre kitalálni mit szeretne és keratívan megtervezni és megvalósítani, a gyermekekre egyenként időt szánni, az otthonteremtésben valami régen halogatott dolgot befejezni, magunknak egy kedvelt feltöltődési lehetőséget biztosítani és végül a család anyagi helyzetéhez is hozzájárulni az erőnket nem meghaladó munkával. Mindezt nem halogatva és aztán kampányolva, hanem hetente, rendszeresen! Ez lehetséges! A pénzkereset vágyott és sokszor mégis rém-álom. 4 vagy 6 vagy 8 vagy 12-16 órás munka? Kisgyermekek mellett sok nő keres részmunkaidős állást, ami sokszor csak papíron létezik, vagy kevés van belőle. Mégis meg kell keresni azt az állást, ami - ha teljes munkaidős is - de az utolsó helyen tartható és nem gyűri maga alá az összes család körüli teendőt. Az is imatéma, hogy milyen állást, munkát kérünk - kapunk. Van, amikor pánikba esek - például szűk anyagi helyzetünk miatt - és több bevételt ígérő állás után nézek, de akkor is igyekszem szem előtt tartani, hogyan fogom a mindennapokban heti újratervezéssel a fontossági sorrendet tartani? Az a tapasztalatom, ha mégis ezt a sorrendet választom, akkor boldogabb vagyok, a családom tagjai megbecsültebbek és ez mindnyájunkra jó hatással van.  

Szerző: Cs. Szabó Dóra

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére