Jelenlegi hely

Hogyan változnak a napközbeni gyermekellátások?

2017 januárjától a hagyományos bölcsődék mellett három új bölcsődetípus lesz, erről Novák Katalin az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt a budapesti HellóAnyu! családbarát közösségi kávézóban tartott fogadóórán.

A változtatás célja az, hogy a korábbinál rugalmasabb legyen a napközbeni gyermekellátások rendszere, az új intézmények könnyebben tudnak majd alkalmazkodni a kisgyermekes családok igényeihez. Az új bölcsődetípusok: a mini-, a munkahelyi és a családi bölcsőde.

Fotó: kormany.hu

A minibölcsőde elsősorban a kisebb településeken jelent megoldást. Felépítése és alapításának feltételei is egyszerűbbek. A gyermekek száma és a személyzet létszáma is kisebb, mint a hagyományos bölcsődékben.

A munkáltatókat ösztönzik munkahelyi bölcsőde létrehozására, ennek finanszírozásában az állam is szerepet vállal.

A családi napközik utóda lesz a családi bölcsőde. Saját- vagy bérelt lakásban is kialakítható, a családi napközikkel szemben ezeket csak három év alatti gyerekek vehetik igénybe.

Novák Katalin kérdésre válaszolva elmondta, hogy a meglévő - pályázati forrásból finanszírozott - családi napközik működési feltételei az átmeneti időszakban nem fognak változni, tehát az előírtnál nagyobb létszámban és 14 éves korig is fogadhatnak gyerekeket.

2017-től kötelezik a bölcsődei ellátás biztosítására azok a településeket is, ahol tízezernél kevesebben élnek. A férőhelyek számát pedig országosan tovább bővítik a következő években.

Budapestimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére