Jelenlegi hely

Készítsük ovisunkat játékosan az iskolára! - Megfigyelés, emlékezet fejlesztése

Klasszikus szülői értekezleten elhangzó kérdés: Készítik-e a gyerekeket az iskolára az óvodában? Oldanak-e meg feladatlapokat, kapnak-e foglalkozás keretében írásos feladatokat a gyerekek? 

Természetesen mindenkinek megvan a saját, és persze másoktól eltérő véleménye és ellenvéleménye.

Állásfoglalás helyett inkább összegyűjtöttem néhány olyan játékot, játékos feladatot, amivel az iskolaérettséghez szükséges készségeket mi magunk is fejleszthetjük – feladatlapok nélkül otthon, utazás vagy séta közben, jártunkban-keltünkben. Mert azért én is azon az állásponton vagyok, hogy ráérnek majd az iskolában feladatokat oldani, mikor muszáj. Addig fejlesszük játékokkal, játékosan, mert hiszem, hogy azzal eredményesebb….az együtt töltött időről nem is beszélve. 

Cikksorozatunkban az alábbi készségek fejlesztéséhez adunk ötleteket és természetesen szívesen fogadjuk a Te javaslataidat is, kedves olvasónk: 

Megfigyelés, emlékezet fejlesztése

  • Séta, bevásárlás során érdemes nyitott szemmel látni, otthon pedig felidézni a dolgokat – pl. milyen állatokat, milyen autókat láttunk. Meg is állapodhatunk előre, hogy mit fogunk megfigyelni könnyítésképpen. 
  • Mi változott? – 4-9 db tárgy megfigyelése, utána sorrendjének megváltoztatása vagy hozzáadunk, elveszünk belőle. Ezt még akár bevásárlás során is játszhatjuk – mi került újonnan a kosárba.
  • Megelevenedő szobrok – szoborként állunk valamilyen mozdulatban, a gyermek figyel.  Becsukja a szemét, mi addig változtatunk a mozdulaton. Mit változtattunk? Utána legyen ő a szobor. 
  • Párkereső memória játék – nagyon sokféle kapható az üzletekben, de ezt akár készíthetjük  mi magunk is együtt a gyerekkel.  10-12 pár kép ajánlott hozzá. Ezeknek nem feltétlen kell teljesen egyformának lenni, lehetnek ellentétpárok is vagy valamilyen logika alapján összetartozó (pl. azonos érzést kifejező arcok, anyaállat és kölyke) képek valamilyen tulajdonság alapján összetartozó dolgok (pl. azonos színűek, azonos számúak, azonos formájúak stb.
  • Két tárgy, élőlény közötti hasonlóságok, különbségek megfigyelése, azok szóbeli megfogalmazása – pl. friss kifli – száraz kifli, alma-körte
  • Kitől kaptad? – egy –egy kedves játék, könyv történetére való visszaemlékezés vagy egy közös kirándulás, élmény felidézése – ez természetesen a szókincset és a kommunikációt is fejleszti :)

Mi van a kezemben? - játék

Először megfigyeljük, megtapogatjuk, utána kosárba tesszük, letakarjuk vagy pokróc alá rejtjük és tapogatással kell felismerni a tárgyakat. Ezt nehezíthetjük úgy, hogy mi mondjuk meg, hogy mit húzzon ki. Később egyre hasonlóbb tárgyakkal tehetjük még érdekesebbé és nehezebbé a játékot. 

Mit tegyünk az iskolatáskába? - játék

Ez játszható menetközben is, otthon is, ketten és nagyobb társaságban is. Valaki elkezdi mondani: „Betettem az iskolatáskába egy radírt. (pl)” Következő folytatja. „Van az iskolatáskába egy radír, én teszek az iskolatáskába egy vonalzót. Van benne egy radír és egy vonalzó.” és így tovább, a következő mindig elsorolja, hogy mi van a táskában és ő is beletesz valamit.  Ha többen játszunk és valaki elrontja adhat zálogot – amit aztán jó móka kiváltani – vagy egyszerűen kieshet és a végén marad egy győztesünk.  Ha többen játszunk, akár körben ülve ténylegesen is mehet kézről kézre egy iskolatáska – szimbolizálva, hogy valóban iskolások leszünk hamarosan.

 

Szerző: Veszprémimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére