Jelenlegi hely

Alkohol a gyermek­gyógyszerekben

A beteg gyermekek szülei aggódnak a gyermekük egészségéért és a minél hamarabb szeretnék gyógyultan látni a csemetéjüket. Sok szülő mégis visszariad attól, hogy a (kis)gyermekének beadja azt, az orvos által rendelt gyógyszert, aminek az összetevői között alkohol is szerepel.

Be merjék egyáltalán adni a gyereknek ezt az „ördögtől való” szert? Ilyen módon hozzászokhat a gyermek az alkoholhoz? Nem árt ez a mennyiség a gyermek fejlődő szervezetének? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel gyakran találkozni a gyógyszertárakban.

Nem ritka, hogy egyes gyógyszerkészítmények alkoholt is tartalmaznak. Jellemző lehet ez a köptető hatású kanalasokra, néhány vaspótló patikaszerre, illetve pár, cseppszámra adagolt oldatra. A készítmények alkoholtartalma a gyógyszerek stabilitását, hatásosságát biztosító összetevő. Sok esetben a gyógynövények hatóanyagainak kivonására alkalmaznak alkoholt a patikaszerekben.
 

Ebben a mennyiségben a gyereknek sem árt

Az alkoholtartalom miatt a szülők aggódnak, azonban a szakemberek megnyugtatnak. Az alkoholos készítmények előírásszerű alkalmazása általában elhanyagolhatóan kis mennyiségű alkoholt juttat a (kis)gyermek szervezetébe, ami semmiféle maradandó károsodást, hozzászokást nem okoz.

A lényeg az, hogy egyetlen dózissal mennyi alkohol jut a gyermek szervezetébe. Hiába tartalmaz egy patikaszer akár 40 % alkoholt is, ha az adagolás során „csak” 10 cseppet kell bevenni belőle. A 10 csepp kb. 0,5 g-nak felel meg, ami 0,2 g alkoholt tartalmaz. Az összehasonlítás kedvéért: a gyümölcslevek vagy akár a pékáruk is tartalmaznak kismennyiségű alkoholt. 100 g almalében is mintegy 0,4 g alkohol található, ami épp a duplája a példában számított, és gyógyszerrel a szervezetbe jutott alkohol-mennyiségnek.

A két-három éves, egészséges kisgyermekek mája már jól működik, és képes az alkohol bontására is. Egy óra alatt testtömegkilogrammonként mintegy 0,25 g alkoholt képes lebontani a gyermek szervezete, ez például egy 16 kg-os hároméves gyermeknél (16 x 0,25 = 4) 4 g alkoholt jelent.

Íratlan szabály: amennyiben a gyógyszer egy adagja 3,0 gramm alkoholnál többet tartalmaz, azt nem ajánlott a gyermeknek adni!

 

Mit tegyen a szülő?

  • az informáltság megnyugtató: a készítmények gyógyszertári vásárlásakor/kiváltásakor beszélje meg a gyógyszerésszel, hogy tartalmaz-e alkoholt a készítmény, és ha igen, akkor mennyit

  • minden esetben közölje a gyógyszerésszel, hogy hány éves és hány kg-os gyermeknekváltja ki a gyógyszert

  • ha fenntartásai vannak a készítménnyel szemben, kérdezze meg a gyógyszerészt, hogy van-e alkoholmentes kezelési alternatíva

  • a készítmények alkalmazáskor ügyeljen az előírásszerű, pontos adagolásra, az orvos és a gyógyszerész utasításainak a követésére

 

Dr. Budai Marianna PhD
szakgyógyszerész

Forrás: bebikkicsikesnagyok.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére