Jelenlegi hely

A MÛSZAKI ÉS AGRÁRTUDOMÁNYI INTÉZET ÚJ ÉPÜLETE

Az utóbbi évtizedekben készült modern, meghatározó épületeinket bemutató sorozatunkat a Nyíregyházi Egyetemen folytatjuk. De nem a Sóstói úti, sokak által ismert résszel, melyet nemcsak kívülrõl, de különbözõ események kapcsán belülrõl is jól ismerhetünk, hanem a Kótaji útival. „Eldugottabb” ugyan, de igazán megérdemli a figyelmet, építészeti szempontból is. Ezúttal a sorozat szerzõje, Kulcsár Attila Ybl-díjas építész részben „magát” is elemzi, vagy másképpen: hû képet tud adni a különleges épület elkészültérõl, koncepciójáról, használhatóságáról, esztétikumáról.

A nyíregyházi felsõoktatás 1962-ben kezdõdött a tanárképzésben és az agrártudományokban. A mezõgazdasági képzés a Tokaji úti technikum épületében indult, a pedagógusoké a mai ÉVISZ épületében, majd a Sóstói úti új épületkomplexumba költözött elkészülte után. Hosszú fejlõdési folyamat vezetett a mai szervezeti formáig, és a mai reprezentatív kampuszig, míg a 2000-ben létrejött felsõoktatási integráció összeboronálta a két intézményt, az„egy város, egy egyetem” nyugati mintái szerint. Az addig a Gödöllõi Agrártudományi Egyetemhez tartozó Mezõgazdasági Fõiskolai Kar új épületet kapott a Kótaji út mentén, és a botanikus kerten át területe összekapcsolódott a tanárképzés birodalmával.

ELÕADÓK ÉS MÛHELYEK

A mûszaki képzés épületei a humántól abban különböznek, hogy az elõadókat nem a csendes tudásbázis – a könyvtár – egészíti ki, hanem a sokszor zajos mûhelyek és laboratóriumok. Ez a szempont szervezte az alaprajz konfigurációját egy kelet-nyugati oktatási tengelyre, melynek egyik oldalán a csendes elõadók, a másikon pedig U alakban, rá merõlegesen a mûhelyek nagyteres csarnokai sorakoznak.

AULA ÉS GALÉRIÁS KÖZLEKEDÕ

A különbözõ méretû elõadók, mint egy szeletekre osztott amfiteátrum nézõterei veszik körül a tanári pulpitusokat, egy kicsit másképpen megismételve a tanárképzés nagyelõadóit. Az auditóriumok alatt a kiszolgálóhelyiségek tortái szeletelõdnek és bevezetik a hallgatókat a két tömeg között létrejött aula-zsibongó kiteresedésébe. A galériás közlekedõbõl indul minden tanszék adminisztrációs központja, és lépcsõházain át az egyes tanszékek oktatási egységei megközelíthetõk. A fõbejárat feletti homlokzat mögött – ahogy az illik – a kar vezetésének helyiségei kaptak helyet.

BELSÕ KAPCSOLATOK

A mûhelyszárnyak tanszékei belsõ vertikális kapcsolatokkal vannak külön is összekötve a laboratóriumaikkal, ezeket a lépcsõházakat kis kúp-kupolák világítják meg. A modern építészet a funkciókat kihangsúlyozza, és tömegeit azokkal teszi beszédessé, változatossá. Azért lehet ez az épület a kortárs építészet reprezentánsa, mert ilyenekkel hozta létre egyedi karakterét, fölösleges díszítgetés nélkül.

BECSOMAGOLT FUNKCIONALITÁS

A körelõadóhoz simuló két külsõ lépcsõház az emeleti termek menekülõlépcsõje. Tagozatos téglatornyai a nagytermek szellõzését biztosító légbevezetõket takarják. Az épület tetején lévõ felépítmény a kazánház tömege, melynek kültéri elemei is el vannak rejtve. Ez sok mai épület esetében nem jellemzõ. Az elõadók hengere, a különbözõ befogadóképességû tantermek lépcsõzetes üléssorait szervezi a katedrák felé.

DÍJ AZ EGYSÉGES KAMPUSZNAK

A nagytengely keleti oldalán henger alakú torony vezet a tetõtéri gépházak szintjére, mely a tervezése idején – 2000-ben – dohányzóterasznak készült, de hangsúlyos vertikális elemként ma is összekapcsolja a két egység tömegeit egyetlen kampusszá. Így kapta meg az együttes az ingatlanforgalmazók világversenyének elsõ díját 2004-ben, a középületek kategóriában. „egy város, egy egyetem” nyugati mintái szerint. Az addig a Gödöllõi Agrártudományi Egyetemhez tartozó Mezõgazdasági Fõiskolai Kar új épületet kapott a Kótaji út mentén, és a botanikus kerten át területe összekapcsolódott a tanárképzés birodalmával.

STATISZTASZEREP, PEDIG...

A házasságot az állam gazdag hozománnyal boronálta össze, mindkét intézmény hatalmas fejlesztésre kapott kereteket, és a valamikori TK és az MG azóta a Nyíregyházi Egyetem két alkotópillére. A Mûszaki Kar épületét a neves elõd ismert tömegei és az eldugottság azóta is statisztaszerepben tartják, pedig volumenében is jelentõs, és építészeti kvalitásaiban sem marad el a fõépülettõl. F

ÕBEJÁRAT, „HÁTUL” A

z intézmény az erdõgazdaság telephelyének szûkös, Kótaji úti telkét tudta csak megszerezni, és ott kellett egy reprezentatív fõbejáratot kialakítani a Zsidó temetõ és a Lõtér térfala mellett. Még szerencse, hogy a botanikus kert mellett egy köldökzsinórnyi közlekedõvel a két telek összekapcsolható volt.

OSZLOPSOROS TETÕSZERKEZET

A bejárat egy nyírfaliget mögött tudott kiteresedni. Ez adta a tervezõnek azt az ötletet, hogy a Mezõgazdasági Kar homlokzata elõtt a fák ágait idézõ oszlopsor ágazzon szét a tetõ tartószerkezeteként. Ez idézi a szükségbõl kivágott fákat, és az intézmény kötõdését a természethez.

NYÍREGYHÁZI TERVEZÕK

Az épület egy nemzetközi és országos tervpályázat keretében jutott nyíregyházi tervezõk kezébe. A humán képzés épületeinek vezetõ tervezõje Balázs Tibor volt, a Mûszaki Kar team vezetõ építésze Kulcsár Attila.

ÖNELLÁTÓ KOMPLEXUM

Az egyetem mára önellátó komplexum lett, a két oktatási egységet konyha, étterem, kollégiumok, tornatermek, uszoda, könyvtár, klubok, üzletek szolgálják ki, és reprezentatív aula a Hallgatói Információs Központ centrumában. Város a városban, aki ide jár, megesik, hogy csak a vasútállomást és az ide vezetõ tömegközlekedést ismeri meg a városból. Egyetemi polgár lesz, és annak emlékeit viszi haza szûkebb pátriájába.

NEKÜNK AKAR TETSZENI

Nekünk, nyíregyháziaknak viszont remélhetõen századokig itt marad az erdõbe rejtõzködõ egyetem ikonikus épületegyüttese. Az agrárium épületének külsõ megjelenését a téglaburkolat teszi karakteressé. A Mezõgazdasági Kar kurzusai a természeti környezet védelmére és mûvelésére tanítanak, homlokzatának külsõ megjelenése is a föld anyagának, agyagának, a téglának esztétikus variálásával akar a hallgatóknak és a városlakóknak tetszeni.

 

Forrás: Napló

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
Ugrás az oldal tetejére