Jelenlegi hely

Biztonságos Internet Nap 2020

Együtt egy jobb internetért
Gyereknevelés a kibertérben. A szülők és pedagógusok szerepe.

Napjainkban nem csak a gyerekeknek jelent kihívást a biztonságos internethasználat. Egyre komolyabb feladat jut a szülőknek és a pedagógusoknak, azaz a családnak és az iskolának.

Az internethasználat és -biztonság új, 21. századi tendenciái komoly fejtörést okoznak a szülőknek és a pedagógusoknak, hiszen a hagyományos, jól bevált szabályozási módszerek már nem minden esetben tűnnek életszerűnek. Ezek a gyakran kudarcként megélt tapasztalatok egyre jobban beárnyékolják az internet egyébként igen pozitív és hasznos oldalát. A Biztonságos Internet Nap célja elsősorban az, hogy a gyerekek és fiatalok körében népszerűsítse a digitális eszközök tudatos használatát pozitív célokra, ugyanakkor lehetőséget teremtsen és buzdítsa őket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni.
Éppen ezért a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője, a 2020-as Biztonságosabb Internet Nap alkalmából offline játékkészítő és videópályázatot ír ki hazai általános és középiskolások számára.
Játékkészítő pályázatunk célja a gyerekek kreativitását kihasználva olyan, gyerekek által megtervezett offline játékok tárházát kialakítani, amelyekkel majd az osztályban, barátokkal, családi körben is játszani lehet. A társasjáték egy olyan strukturált szociális tevékenység, melynek során a gyerekek számos, a későbbi életük során fontos készségüket fejlesztik. A játék segíti a másokhoz való pozitív viszonyulást, a kommunikációt, a kritikus gondolkodást, az információk elemzését, a problémamegoldást, a szabályokhoz és szociális normákhoz való igazodást. Ezekre a készségekre mind szükségük van a gyerekeknek ahhoz, hogy a kibertérben hozott döntéseiket is mérlegelni tudják, és tudatos felhasználóvá váljanak.
Videópályázatunkkal azt szeretnénk elérni, hogy a fiatal felhasználók megtalálják a saját válaszukat arra a nagyon fontos kérdésre, hogy az internethasználatban vajon megmutatkoznak-e generációs különbségek a felhasználók között.

Verseny leírása
1. Játékkészítő pályázat (offline játékok)
Téma: Ismerd meg jobban a téged körülvevő kiberteret!
Pályázni lehet:
társasjátékkal, kártyajátékkal, logikai fejtörővel, keresztrejtvénnyel,
egyéni vagy csapatmunkában. Egy pályázó akár több játékot is beküldhet.
A beküldött játékoknak tartalmaznia kell (játéktól függően): játékleírás, játékszabályok, kellékek, játéktábla, kártyalapok, lépegetők, dobókocka.
A játék grafikáját is a gyerekeknek kell megtervezniük, megrajzolniuk.

2. Videópályázat
Téma: Másképp viselkednek-e a kibertérben a felnőttek? Ha igen, szerinted miért?
A pályázatra olyan, maximum 3 perces kisfilmeket várunk, melyből kiderül a pályázó véleménye és válasza arra a kérdésre, hogy mitől lehet más egy felnőtt médiafogyasztási szokása, mint egy gyereké.
A videónak tartalmaznia kell a válasz kifejtését, az érvelést. A szakmai zsűri a témamegjelölésnek megfelelő, valós problémákat (generációs különbségek) felvető videókat pontozza.

Kik jelentkezhetnek?
1, Általános iskola alsó tagozatos tanulói (1-4. évfolyam)
2. Általános iskola felső tagozatos tanulói (5-8. évfolyam)
3. Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)
Határidők
Beküldési határidő: 2020. január 31., éjfél
Díjazás: A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el. A győztesek pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást kapnak a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére, ahol a nyertes játékokat a résztvevők ki is próbálhatják. A rendezvény időpontja 2020. február 11., helyszíne Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A részletekről a győzteseket időben értesíteni fogjuk!
Mindkét kategóriában (játékkészítő és videópályázat) két-két korcsoportban díjazzuk a pályamunkákat: külön az általános iskolásokat, és külön a középiskolásokat.
I.díj: 50 000 Ft
II.díj: 40 000 Ft
III.díj: 30 000 Ft
IV- VII. díj: 10 000-10 000 Ft
A pályamunkákat később a Safer Internet Program keretében felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnénk használni, terjeszteni, erről beleegyező nyilatkozatot fogunk aláíratni az alkotókkal.

Lebonyolítás
A pályaműveket mindkét kategóriában a SID2020@gyermekmento.hu címre várjuk!
Eredményhirdetés: 2020. február 11. (A nyerteseket külön értesíteni fogjuk!)
Díjátadás: Budapest, 2020. február 11.
A jelentkezési lapon kívül kérjük, hogy minden pályázó küldje el a hozzájárulási nyomtatványt is!
További információ a pályázattal kapcsolatban: 70/708 05 74 vagy kurko.zsuzsa@gyermekmento.hu
További információ a Biztonságosabb Internet Napról: http://www.saferinternetday.org/web/guest/home
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai Safer Internet Programban (SIP) tudatosság-növelő központként, forródrótként (hotline) és konzorciumvezetőként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretnénk elérni, hogy az országban minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak. Célunk, hogy egyszerre hívjuk fel a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, és teremtsük meg azok orvoslásának, illetve a segítségnyújtás lehetőségét.
Szervezetünk 2019-től működteti a hotlinet is, ahol a felhasználók bejelenthetik a káros és illegális tartamlakat. http://www.biztonsagosinternet.hu

Partnerünk:
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: Lelkisegély-vonal és online tanácsadás gyerekeknek, 116-111, http://www.kek-vonal.hu
 

Forrás:pafi

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére