Jelenlegi hely

Saját adottságok, egyéni tempó, összművészeti személyiségfejlesztéssel az egészséges lelkű kisgyermekekért – fókuszban a gondoskodással

November 25-29. között tartotta a Blum program a Blum hetet, központba helyezve a gondoskodást.

Semmit nem lehet elég korán elkezdeni – a képességet a gondoskodásra sem. A hazai fejlesztésű óvodapedagógiai rendszer, a Blum program célja, hogy a gyermekek már óvodás korban megfelelő környezetben fejlődhessenek, amely minden esélyt megad számukra ahhoz, hogy kiegyensúlyozott és lelkileg is egészséges felnőtté váljanak. Idén a november 25-29. között tartott Blum hétre a projekt szakértői különleges programanyagot állítottak össze, melynek középpontjában a gondoskodás állt, hogy már egészen pici korban, művészetterápiás hatású foglalkozások során, minden, a programban részt vevő gyermek felismerje és átérezze, valamint megélhesse a gondoskodás fontosságát és szerepét. A Blum héten ezúttal 55.000 gyermek kapott Blum zsákot a program eszköztárát használó több száz óvoda közreműködésével.

A komplex, összművészeti eszközökkel dolgozó prevenciós program az óvodapedagógusok képzését és az ő szemléletformálásukat veszi alapul, célja, hogy a pedagógusok minden gyermeket a maga
komplexitásában igyekezzenek megismerni, ahelyett, hogy csak egy-egy készség meglétére, szintjére fókuszálnának. A program által felkínált eszköztár pedig a kézművesség, bábozás, zenélés, tánc, mesélés, dramatizálás összművészeti elemei segítségével ad lehetőséget arra, hogy a gyermekek egyéni szintjükön fejlődhessenek és tudjanak beilleszkedni óvodai csoporttársaik közé és tágabb környezetükbe egyaránt. A programot gondozó alapítvány által elindított képzéseken az elmúlt évek alatt közel félezer pedagógus végzett, a nevelési program különböző elemeiben 1600 óvoda és 365.000 család vett részt.

A november végén tartott Blum hét alkalmából a gondoskodás tematikáját emelték ki a Blum szakértők és erre állítottak össze egy komplex, összművészeti ágakat beemelő forgatókönyv-javaslatot, Zelk Zoltán: Mese az éhes kisegérről történetére alapozva. Ehhez Blum zsákokba összekészítve kártyajátékot, bábokat, és sok más, számtalan módon felhasználható elemet beemeltek, hogy ezzel inspirációt nyújtsanak a Blum programmal partnerségben lévő óvodák pedagógusainak és a Blum csoportoknak. A Blum hét alatt egy, a program eszköztárát használó óvodába is ellátogattak a programot gondozó alapítvány munkatársai, barátai és a kiemelt támogató, a Generali a Biztonságért Alapítvány képviselője, hogy az ott dolgozók tapasztalatait megismerjék. A tagóvodába járó gyermekek jelentős része hátrányos szociális környezetből jött, így az ő esetükben különösen jelentős változást adhat a Blum program.

„Hozzánk a gyerekek nagyon gyakran úgy érkeznek, hogy kevés ismerettel, tapasztalattal rendelkeznek az őket körülvevő tágabb világról, például sokuk szerint minden négylábú állat kutya, és minden kétlábú madár, nem láttak még a Dunát, és még sorolhatnám. Sok esetben sajnos a szüleik is eszköztelenek, hiába akarják a legjobbat a gyermeküknek, nem tudják, mit hogyan kellene tenni. Egyrészt azért, mert ők is hátrányos környezetben szocializálódtak, másrészt nem ismerik fel a gyermeki fejlődésben végbement változásokat. A szülők érzékenyítése erre épp olyan fontos, mint a gyermekek számára megtalálni a számukra megfelelő fejlődési utat.

Amikor elkezdenek óvodába járni, jellemzően önállótlanok, támogatásra van szükségük az alapvető, önkiszolgálásra vonatkozó szokás-, szabályrendszer kialakításában (étkezés, testápolás, egyéni szükségletek kifejezése, satöbbi). Mi a gyermekek egyéni fejlődési mutatóinak megfelelően, célzottan, szervezetten nyújtunk fejlesztő foglalkozásokat, hogy az egyénenként jellemző erősségekre alapozva,
mint értelmi és érzelmi világ, teljes személyiségük kibontakozzon.” – mesélte Kocsisné Juhász Éva, a Blum programban részt vevő óvoda vezetője.

A Blum program egyéni fejlesztésre orientál. A program szellemében a Blum eszköztárat kreatívan használó óvónő a gyermeki kreativitásra, önkifejezésre alapoz. Ehhez szükség van a problémamegoldó, következtető gondolkodásra, az elvonatkoztatás, általánosítás képességeire is. Feltétele továbbá, hogy tudjon a gyermek elemezni, összehasonlítani, megkülönböztetni, lényeget kiemelni, tehát számos képesség, s azok egységben történő fejlődéséhez szükséges, támasznyújtó környezet kialakítása válik fontossá. A Blum programban részt vevő gyerekek minden gondolkodási művelete fejlődni tud az észlelt ingerek - amit lát, hall, tapint, érez, ízlel, érzékel - összművészeti tevékenységekben történő megélésével, megtapasztalásával, tehát mindezeknek az összessége adja a tanulási képességeik fejlődésének lehetőségeit ugyanúgy, mint ahogyan az együtt megélt érzelmek és tapasztalatok a szociális képességek fejlődésének lehetőségeit.

„A Blum képzést követően a program eszköztárát a mindennapokban alkalmazva nagyon sok lehetőség adódik arra, hogy a gyermekek nevelése, fejlesztése során - a korábban használt hagyományosabb módszerek használata helyett - minél több érzék, észlelési terület kapcsolódjon be: a megismerést célzó tevékenységeket mozgásokkal kiegészíteni, zenei aláfestést behozni, interaktívabb kapcsolatalakítási lehetőségeket biztosítani, és más megközelítési pontokat is érdemes hozzáadni az egyes játékokhoz, vagy például egy verstanításhoz.

Ha a „begyakorlást” színesítve, élményszerűvé téve, kreativitásra, az összefüggések felismerésére, a csoporttársakkal együttműködésre ösztönözzük a gyerekeket, nagyban megkönnyítjük a személyes
fejlődésüket, az esélyteremtő az alacsonyabb szociokulturális háttérből érkezőknek is. Hiszen nálunk az tapasztalhatják meg, hogyan fejlődhetnek önmaguktól, miközben minden megoldás jó, önmaguk által alkotott szabályok érvényesek a tevékenységekre, így nem érik őket kudarcélmények, önmagukat és egymást is elfogadják, akkor is, ha különbözőképpen működnek, mint a társaik. Mindezek során ki tudnak bontakozni, ki tudják fejezni magukat, fejlődnek a kommunikációs – a verbális és nonverbális egyaránt – képességeik, és együtt tudnak működni a csoporttársaikkal” – tette hozzá Huber Viktória óvodapedagógus.

A Blum program az összművészeti terápiás hatású elemek használata mellett a jövőben az önreflexiós és mentálhigiénés szempontokat is szeretné fókuszba helyezni a képzésein, hiszen szakértői felismerték, ahhoz, hogy meglássák az egyes gyerekek személyiségét és lehetőségeit és az ő számukra legmegfelelőbb útmutatást, a pedagógusoknak önmagukat is tisztán kell látniuk. Emellett francia neuropszichológus és neurológus partnereik segítségével válaszokat is fognak kínálni, hogy az adott helyzetekben mit lehet tenni, hogyan javasolt korrigálni, segíteni a gyermekek személyiségfejlődését, hogy önmagához képest odáig jusson, ameddig csak lehetséges. Mindemellett nyomon követési, mérési módszerek további kidolgozása is folyamatban van, azzal a céllal, hogy nemzetközi konferenciákon is tudják bizonyítani a Blum hatást a szakemberek.

„Fantasztikus volt hallani a Blum hét során tett óvodalátogatásunkon, hogy egy év lenyomata után hogyan néz ki a gyakorlatban és a mindennapokban a Blum az adott óvodában. Nagyon hálás vagyok a munkatársak, az óvodapedagógusok, a barátok, a támogatóink hozzájárulásának. Segítségükkel hinni merünk abban, hogy külföldre is eljut a Blum program híre, hiszen folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy ahol vannak gyerekek, valamint fejlődni vágyó, elkötelezett pedagógusok, ott határok nélkül tud működni a Blum szellemiség és eszköztár. Küldetésünk állandó: közvetlenül az, hogy eljussunk minél több óvodapedagógushoz, és közvetetten, vagyis rajtuk keresztül pedig az, hogy minél több óvodáskorú gyerekhez is elérjünk, hogy a jövő felnőttjeinek személyisége már egészen kicsi kortól egészségesen fejlődhessen!” – mondta a Blum program létrehozója, Bácskai Márta.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére