Jelenlegi hely

Nyelvtudásért Egyesület: jó, ha korán kezdődik a nyelvtanulás, de fontos a folytathatóság is

A Nyelvtudásért Egyesület szerint jó, ha korán kezdődik a nyelvtanulás, de fontos a folytathatóság is - ezt az egyesület közölte a Nemzeti alaptantervről szóló kormányrendelet tervezett módosítását értékelve kedden az MTI-vel.

A Nyelvtudásért Egyesület szerint jó, ha korán kezdődik a nyelvtanulás, de fontos a folytathatóság is - ezt az egyesület közölte a Nemzeti alaptantervről szóló kormányrendelet tervezett módosítását értékelve kedden az MTI-vel.

Álláspontjuk szerint kedvező fejlemény, hogy a tervezet a korai nyelvtanítás megkezdésére már az általános iskola 1-3 osztályában lehetőséget kínál, ugyanakkor feltételeket is kíván szabni. Az egyesület szakértői úgy látják, hogy a 6-10 éves korosztályt olyan nyelvoktató tudja hatékonyan tanítani, aki az általános nyelvtanári képzettségen túl, a speciálisan e korosztály oktatásának módszertanában is megfelelő jártasságot szerzett, továbbá ismeri az adott nyelv életkor-specifikus kultúráját is, és elsősorban nem "papíralapon" képzeli el a nyelvórát.

Az egyesület alapkövetelménynek tartja továbbá, hogy a korai nyelvtanítást bevezető intézményben vagy településen biztosítani kell a megkezdett idegen nyelv tanításának folytathatóságát, mégpedig a tanmenet szerint a 3. évfolyam végére megcélzott tudásszinttől. Ha a tanulók ismét az alapoktól kezdik "újratanulni" a már elsajátított nyelvi készségeket, az nemcsak a források rossz kihasználást jelenti, de az a diákok számára egyenesen demotiváló, sőt a tanulási pálya későbbi szakaszaira nézve kifejezetten kontraproduktív lehet. A fentiek értelmében az egyesület a korai nyelvtanítás megkezdéséhez kapcsolódó feltételek kiegészítését, pontosítását tartja indokoltnak - fejtették ki.

Kiemelték: a nyelvválasztékot - a helyi sajátosságok figyelembe vételével - bővíteni kell. Az egyesület méltányolandó célnak tartja az általános iskolai nyelvválaszték olyan racionalizálást, mely a későbbiek során biztosítja a nyelvtanulás folyamatosságát, ám a választható nyelvek (angol, német, francia vagy kínai) tervezetben szereplő korlátozását nem tartja célravezetőnek. Az egyesület szerint ahhoz, hogy a tanulók a közoktatásban eltöltött 10-13 év során valós igényeket kielégítő és jól hasznosuló oktatásban részesüljenek, a tanítható nyelvek választékát, és az oktatás feltételeit a helyi viszonyok figyelembe vételével kell, települési, települési körzet szinten szabályozni.

Arról, hogy a kormányzati tervezet szerint "a második idegen nyelv oktatása a 7. évfolyamon kezdődhet", ám e megfogalmazás nem különbözteti meg azt, hogy a hetedikes diák általános iskolás, vagy már gimnazista, holott az iskolatípusok között éppen a folyamatosság tervezésében jelentősek a különbségek. Ennek megfelelően, az egyesület iskolatípusoknak megfelelően javasolja a második idegen nyelv bevezetésének szabályozását.

Az egyesület helyes lépésnek tartja, hogy a tanterv a középiskolákban minimálisan elérendő nyelvtudásszintet világosan és egységesen rögzíti, ez azonban nem vezethet az óraszámkereteket és a diákok valós fejlődési képességeit súlyosan alulbecslő, "egy helyben toporgó" oktatás szentesítéséhez. Nemzetközi összehasonlítás alapján kijelenthető, hogy a hazai közoktatásban az idegen nyelvek elsajátítására fordított óraszámok kielégítő alapot adnak ahhoz, hogy a középiskola mindenütt lehetővé tegye a hatékony továbbtanuláshoz szükséges B2-es szintű nyelvtudás elérését.

Rapid módosítások bevezetése helyett fel kell tárni a befektetett óraszámok jelenlegi alacsony hasznosulásának valódi okait, és olyan tanmenetet és oktatási stratégiát kell kidolgozni, amelynek megfontolt bevezetésével a középiskolások tanulmányaik során legalább egy idegen nyelvből reálisan elérhetik a B2 szintet - írták.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére