Jelenlegi hely

Azok a titokzatos tanulási képességek

Miért lenne fontos már az oviban a tanulási képességekkel foglalkozni? Hiszen fényévekre van még a suli! Pedig nagyon is az! Cikksorozatunk második része ezt a témát járja körbe.

Korábbi cikkünkben az iskolaérettség és a képességfejlesztés fogalmát körbejárva jutottunk el a tanulási képesség fogalmához.

De miért ilyen fontos most, ha csak jövőre megy suliba a gyerek?

Jogos kérdés egy most ovis kisgyermek szüleitől. A tanulási képességek megalapozása hosszú évek alatt történik: az idegrendszeri érettség kialakulása, az idegi kapcsolatok megszilárdítása hosszadalmas folyamat, babakortól indul, átível az óvodán és az alsós évek elején is.

Így egyértelmű, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra fel- és rákészülni az iskolára, a a gyermek fejlődését, a fejlesztőmunkát nem lehet erőltetni, gyorsítani.
Nem kell iskolásdit játszani vele, feladatlapokat kitöltetni, vagy kötelezően rajzoltatni.

De az óvodáskor közepétől tudatosan figyelnünk kell gyermekünk tanulási képességeinek megszilárdítására: éljünk a lehetőségeinkkel, játsszunk a gyermekkel minél többet!  Ezek lehetnek fejlesztőjátékok is, de szakembert is bevonhatunk.

Így tudatos szülőként megalapozhatjuk a könnyed, örömteli iskolakezdést.

Azok a titokzatos tanulási képességek

Mire gondol a szakember, a pedagógus, mikor a tanulási képességekről beszél? Hangzatos kifejezés, de valljuk be, átlagember nem tudná könnyedén pontokba szedni. Nem is kell, hiszen a legtöbbünknek megnevezés nélkül is megadatott egy igazi klassz kisgyermekkor után.

A tanulási képesség fogalma azt jelenti, hogy valaki milyen mértékben képes új ismereteket, készségeket vagy tapasztalatokat elsajátítani és alkalmazni.

Nézzük azt a listát, mire gondol a szakember, mik azok a tanulási képességek?

  • Figyelemkoncentráció
  • Rövid és hosszú távú emlékezet
  • Képzelet
  • Analitikus gondolkodás
  • Problémamegoldás
  • Fogalmi gondolkodás
  • Érdeklődés
  • Lényegkiemelés
  • Szókincs
  • Tanulási stratégiák, stílusok
  • Tanulási motiváció

A jó tanulási készségek nem csak az iskolában fontosak?

De nem ám! Még fontosabbak talán a távolabbi jövőben is: a munkahelyen, az élet minden területén hasznos.

Segít abban, hogy az egyén hatékonyabban tudjon megoldani problémákat és jobban tudjon alkalmazkodni a változó körülményekhez. Hamarabb elsajátítson egy új szoftvert, kitapasztalja a munkahelyi feladatokat, innovatív legyen. Leendő szülőként, lakástulajdonosként vagy épp utazás közben kell majd a folyamatosan változó környezetéhez alkalmazkodnia, új kihívásokat megválaszolnia.

Mikor gondoljunk arra szülőként, hogy iskolásunk tanulási képességei nem az életkorának megfelelőek? Esetleg szükség lenne fejlesztésre?

Számos tünete lehet gyerekkorban, hogy érdemes lenne fejlesztésre gondolni.

Ezek a jelek nem feltétlenül jelentenek problémát vagy hiányosságot, lehetnek egyszerűen arra utalóak, hogy a gyermek nagyobb figyelmet és támogatást igényel a tanulásban.

Iskolás korban intő jel, ha a gyermek teljesítménye hullámzó, gyakran lemarad a társaitól, rendszeresen gondot okoz neki a házi feladat elvégzése, önállótlan, figyelme nem köthető le legalább 15-20 percre, állandó nehézséget jelent számára az olvasás, az írás, a helyesírás vagy a szövegértés, valamint a hallott információk felidézése, lejegyzése.

Mindezek arra utaló jelek lehetnek, hogy szüksége van támogatásra a tanulási képességeinek fejlesztéséhez.

Nézzük egy kicsit részletesebben:

  • Ha a gyermeknek nehézségei vannak az iskolában, például folyamatosan küzd az iskolai feladatok elvégzése során, rosszabb jegyeket kap,
  • Ha látszólag elvesztette az érdeklődését az iskola vagy az új dolgok iránt;
  • Ha alacsony önbizalommal rendelkezik az iskolában vagy más tanulási tevékenységekben, vagy
  • Ha nehézségei vannak a figyelemvagy a koncentráció fenntartásában az iskolában vagy más tanulási helyzetekben;
  • Ha a gyermeknek nehézségei vannak az az írás, számolás vagy olvasás terén az iskolában. Pl. Az nem baj egy elsősnél, hogy az ujjait használja számoláskor. De az már gond lehet, ha második év végén még mindig.
  • Ha gyakran figyelmetlen vagy zavarja társait az iskolában, ha magatartás problémái vannak
  • Ha elfelejti a feladatait, programjait, sőt, azokat is, melyeket ő talál ki magának,

Ne gondoljunk mindig a legnagyobb problémára! Ezek a jelek lehetnek más okokra is visszavezethetőek! Például egyszerűen azért izeg-mozog folyamatosan, mert nem lát a tábláig, és szemüveg kellene neki. Nem hall jól, egy erős nátha is okozhat átmenei halláskárosodást. Feledékeny, mert reggel több idő kellene magára, hogy összerendezze a gondolatait, és szorong, mert feledékeny. Segíthet előző este bepakolni, előkészíteni a ruháit, 10 perccel korábban kelni.

A gyerekek fejlődése különböző ütemben történik. Ha azonban aggódsz a gyermek tanulási képességei miatt, érdemes konzultálni egy szakemberrel. Ingyenes tanácsot, információt, szaksegítséget nyújthatnak az országos Család és Gyermekjóléti Központok megyei képviseletei, helyi szervezetei. 

Még több érdekelne? Gyere, beszélgess róla élőben is!

2025. szeptember 12-én, pénteken három debreceni szakembert: Bonné Posztós Rékát, Tusori Esztert és Tele-Héri Brigittát is meghallgathatod ingyenes előadásainkon. Sőt, kérdezhetsz tőlük és további szakemberektől, kiállítóktól is. További infók, regisztráció: ITT.

ADL - Debrecenimami

ForrásForrás, Forrás; Fotók; Fotó

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére