Jelenlegi hely

Harcos család

Beküldő lakhelye: Bács-Kiskun megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni, ahogy fejlődnek.

Minden pillanat, amit együtt tölthetünk. Tudom, hogy az együtt töltött idő minősége és nem a mennyisége számít. Ésszerű korlátokat próbálok meg állítani. nem szórakoztatom, nevelem őket. Sajnos engem nem neveltek, mert nem értek rá a szüleim. Ha beszélek hozzájuk és kérdezek, mindig megvárom a választ, ha figyelmet kérnek abbahagyom az akkor végzett munkát és csak rájuk figyelek, két füllel hallgatom a szavaikat. 

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A testvérek közötti viták kezelése.

Szerencsére figyelmes és tisztelettudó gyerekek. csak egymást szekálják olykor. Tudom, hogy arra megy ki a játék, hogy több figyelmet szenteljek nekik. Próbálkozom a megoldással, de segítségre lenne szükségem.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

A könyvet olvasom, már a harmadik fejezetnél tartok. A házi feladatokat hűségesen végrehajtom, de szeretnék élőben is részese lenni egy csoportnak, ahol tapasztalatokat cserélhetünk. Nagyon jónak tűntek a könyvben szereplő egyéni történetek.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére