Hogyan fog tovább folytatódni az életem? Meddig fogok dolgozni, mikor jelentsem be a nagy hírt a főnökömnek? El tudok még menni arra a novemberi konferenciára? Mi legyen a neve, mit fogok csinálni otthon a korábbi munkám helyett egy gyerekkel?
A fentiekre a választ természetesen nem akkor, hanem később, a való életben kaptam meg. Ezek a a kérdések immár 6 éve fogalmazódtak meg bennem. Azóta közben már született még egy kislányom és a korábbi megoldhatatlan problémák közül egyesek önmaguktól is megoldódtak és természetesen jöttek újabbak a helyükre.
Első terhességem alkalmával egy tucat szülésfelkészítésen, baba-mama tornán, kismama jógán vettem részt, nem múlt el nap, hogy ne forgattam volna kedvenc könyvemet (Arlene Eisenberg, Sandee Hathaway, Heidi Murkoff: Az a 9 hónap) azzal a céllal hogy, minden létező illetve nem létező testi nyavalyáimra megoldást találjak. Bevallom őszintén, többnyire a szülésre koncentráltam arra hogy, mi lesz utána, nem igazán gondoltam. Aztán amikor, elérkezett a várva várt nap - ami igazából nem is akart elérkezni, mert Hanna lányom nem akart kibújni a hasamból, feltehetően a sok szülésről szóló video megtekintésének lélektani hatására - minden másként történt.
Az évek múltával a korábbi daccal, ellenkezéssel teli anya-lánya viszony – különösen az unokák megjelenésével – barátsággá, szövetséggé alakul. A nagymamává avanzsált anyukák lelkesen hallgatják mindennapi csip-csup történeteinket szobatisztaságról, játékról, babaétkeztetésről, sok házimunkáról. Ők is egykor hasonló cipőben jártak, anyaként ugyanolyan várakozással, érdeklődéssel és talán egy kis félelemmel vágtak neki az "anya szerepnek".
Gyakorló anyaként pedig új tulajdonságot fedeztem fel magamon, lassan rájövök, hogy az anyáknak mindig igazuk van. Legalábbis szerintem, érdemes megfontolni amit mondanak, mert Ők azok akik tényleg ismerik gyermekeiket.
A nők többsége nap mint nap egyik szerepéből a másikba szökken, reggel gondoskodó anyaként indítják útnak gyermekeiket, majd dolgoznak, helyt állnak a munkában, ezer és ezer dolgot oldanak meg. De ilyenkor sem szűnnek meg anyának lenni, mert ez egy örökre szóló hivatás. Anya vagyok reggel, betegen, egy hosszú hétvégén amelyet külön töltünk a gyerekektől apával, a hétvégi "barátnős-ottalvós" buliban is, állandóan.
Anyának lenni jó, mert jó magunkhoz ölelni a csintalankodó gyermekünket, kitalálni mit reggelizzen, összekészíteni a balett ruhát, kedves feladat. Remélem pici lányaim is hasonlóan vélekednek majd erről, ha felnőnek és a karrier, önmegvalósítás mellett arra is törekednek majd, hogy anyák is legyenek. Anyának lenni jó, de az anyaság a rengeteg öröm mellett sok-sok aggódást is jelent. Örülünk, mert szeretünk, aggódunk mert szeretünk. Elérzékenyülünk, sírunk, bosszúsak vagyunk majd ismét nevetünk, mert egyszerűen csak anyák vagyunk.
Szerző: Hannamami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges