Jelenlegi hely

Százéves a magyar védőnői szolgálat

Idén június 13-án ünnepli fennállásának századik évfordulóját a magyar védőnői szolgálat, a jubileumra könyv jelent meg - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggel műsorában.

Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke azt mondta, ez az ellátási forma egyedüli a világon, és ma Magyarországon minden településen dolgozik védőnő a várandósok, a gyermeket nevelő családok és a nők egészsége védelmében. Ugyanakkor - mint mondta - kollégái leterheltek, hiszen 5200 álláshelyből háromszáz betöltetlen, de így sincs ellátatlan körzet, település.

Az elnök a védőnők anyagi megbecsültségéről azt mondta, nem egységes a munkáltatói rendszer, míg a finanszírozást az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) kapják, a munkáltató sok esetben az önkormányzat, a kórház vagy egy gazdasági társaság. Ennek egységesítésére is kaptak ígéretet, valamint arra is, hogy a védőnői bértábla igazodik a szakellátásban dolgozók bértáblájához - jegyezte meg Csordás Ágnes.

Az egyesületi elnök jelezte, a Magyar Örökség-díjas és hungarikumnak nyilvánított védőnői szolgálat erősödni fog a jövőben, hiszen a népegészségügyi szűréseket közelebb próbálják vinni a lakossághoz, sokat kell még tenni a koraszülések visszaszorításáért, és a tervek szerint gyakrabban fogják szűrni a 3 év alatti korosztályt.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére