Jelenlegi hely

Jelölj te is Richter Aranyanyut!

Van olyan pedagógus, aki meghatározó az életedben? Vagy a gyermekedében? Van olyan orvos vagy egészségügyi dolgozó, aki emberségből, szeretetből olyat tett értetek, ami talán másnak nem tűnik fel, de nektek kinyitotta a világot, megváltoztatta az életeteket? Jelöld, hogy mi díjazhassuk, jelöld, hogy megmutathassuk, hány értékes nő dolgozik értünk, sokszor láthatatlanul.

2014-ben immár negyedik alkalommal hirdetjük meg a Richter Aranyanyu Díjat, amellyel az egészségügyben és pedagógusként dolgozó nők munkáját szeretnénk elismerni és elismertetni. A 2011-ben alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat hat nő veheti majd át. Olyan köztünk élő hősnőket keresünk, akik kiemelkedően sokat tesznek értünk, családunkkért és közösségünkért.

Az ajánlásokat három kategóriában várjuk a www.aranyanyu.hu/dij oldalon 2014. szeptember 21-ig. Írd meg a történetedet, mutasd be a számodra, számotokra fontos, meghatározó és általad jelölni kívánt orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót.

„Díjakat általában azok kapnak, akik a figyelem középpontjában állnak. Mi azokat szeretnénk jutalmazni a nagyközönség segítségével, akik szinte láthatatlanul teszik dolgukat, munkájuk nélkül azonban megállna a világ.”  - Rácz Zsuzsa író.

A zsűri tagjai: Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője; Dobó Kata színésznő; Dr. Gyarmati Andrea gyermekorvos, olimpikon, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Rácz Zsuzsa, a Terézanyu-könyvek szerzője.

A beérkezett jelölésekből kategóriánként négy, vagyis összesen tizenkét döntős Aranyanyut választunk ki. A jelöltekről portréfilm készül, ennek alapján internetes illetve mobil applikációs szavazással a nagyközönség dönthet arról, hogy kik kapják meg a díjat. Emellett a hattagú zsűri is odaítél minden kategóriában egy elismerést, így összesen hatan vehetik át a Richter Aranyanyu Díjat és az elismeréssel járó 200 ezer forintos pénzjutalmat.

További információért kattints ide!

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére