Jelenlegi hely

Okostelefonok, tabletek: megnehezítik a szülők dolgát?

A okostelefonok és a tabletek megnehezítik a nevelést. Az elektronikus eszközök nem helyettesítik a szülőt, sőt még több munkát adnak neki, mert új szabályokról kell megállapodnia gyermekével és ellenőriznie kell, biztonságosak-e a látogatott oldalak és játékok - állapították meg amerikai médiakutatók.

Noha a digitális eszközökkel a szülők szórakoztathatják, a telefonon pedig mindig elérhetik gyerekeiket, az új alkalmazások és weboldalak minden eddiginél több döntéshozatal elé állítják a felnőttet - tudósított a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a chicagói Northwestern Egyetem médiafejlesztési központjának kutatásáról.

"Bár úgy tűnhet, egyre többen használják a digitális eszközöket bébiszitter helyett, a szülők többsége nem ilyen. Az volt a benyomásunk, minden étteremben minden kisgyerek kezében tabletet látunk. Kutatást indítottunk, mert arra voltunk kíváncsiak, valóban így viselkedik a szülők többsége? Képernyőt adnak a gyerek kezébe, csak hogy csöndben legyen?" - magyarázta Alexis Lauricella, a Northwestern Egyetem médiakutatója.

Kollégáival együtt körülbelül 2300 szülőtől kérdezték meg, milyen stratégiát alkalmaznak gyerekeik digitális környezetével kapcsolatban. A megkérdezettek mintegy 70 százaléka mondta, hogy az okostelefonok és a tabletek nem könnyítik meg a nevelést. Körülbelül 37 százalékuk állította, hogy főzés közben valószínűleg bekapcsolja a gyereknek telefont vagy a tabletet, 17 százalék nyugtatja meg a nyűgös kicsit ezekkel az eszközökkel. Ennél is gyakrabban fordult elő, hogy büntettek vagy jutalmaztak az elektronikus készülékek használatával.

A "digitális nevelés" rengeteg új döntés elé állítja a szülőket. Az új technológiák kora előtt elég volt annyit mondani, mielőtt elengedték a kicsiket biciklizni, hogy ne álljanak szóba idegennel, vacsorára pedig érjenek haza. Most a gyerekek naponta órákat töltenek videojátékokkal vagy fényképek feltöltésével, a közösségi oldalak és egyéb alkalmazások olyan mennyisége érhető el, hogy a szülőnek, aki gyereke biztonságáért aggódik, mindet végig kell látogatnia és lehet, hogy minden egyes programra új szabályokat kell alkotnia - mondta Lauricella, a kutatás vezetője.

Drámai következményei is lehetnek, ha a gyerek számára nem alakították ki a biztonságos nethasználat feltételeit. A tizenkét éves floridai diáklány, Rebecca Ann Sedwick szeptember elején öngyilkosságot követett el, miután hónapokon át szenvedett a netes bántalmazástól. Noha iskolát váltott és édesanyja törölte a Facebook-fiókját, a kislány újabb oldalakat töltött le, amelyeket szülei nem ismertek, üldözői pedig megtalálták ott is.

Többnyire azonban kevésbé drámaiak a digitális eszközökkel kapcsolatos kockázatok: a szülők aggódnak, hogy a gyerek nem tanul jó modort vagy nem készül el a házi feladat, mert túl sok időt vesz el a közösségi média.

"Még inkább megnehezíti a nevelést, hogy nincsenek egyetemesen elfogadott társadalmi szabályai a digitális eszközök használatának. Udvariatlan dolog például tabletet adni a gyerek kezébe egy étteremben, hogy nyugton maradjon? Elfogadható, hogy azonnal telefonálgatni kezdjen a gyerek, ahogy hazaér az iskolából vagy előbb üdvözölnie kellene a szülőt, és váltani vele néhány szót az iskolában történtekről? A gyereknek kötelező felvenni a telefont, ha a szülei keresik? Olyan új dolgokról kell megállapodniuk ma a felnőtteknek és gyerekeiknek, melyekről eddig soha még" - fűzte hozzá Schofield Clark.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére