Jelenlegi hely

Otthoni játékok wc papír tekercsekből a "szobafogság" idejére

A „maradj otthon és ne menj sehová” felhívás minden családot egy új élethelyzet elé állít. Nincs suli, nincs ovi, nincs bandázás. Az egyke gyerek unatkozik, a testvéresek pedig nyírják egymást…

Persze jól el van a gyerek, ha van kütyü a kezében, de azért az még sem megoldás, hogy órákat lóghatnak rajta. Még csak 3 napja vannak itthon, de már elkezdődött a szenvedés, a veszekedés és a nem tudom, mit kezdjek magammal, ha nem kütyüzhetek állapot. Persze sok helyen végre előkerülnek a karácsonyra kapott kártyák, társasok, amiket sosem próbáltunk ki, de egy idő után a legjobb bolti játékunk is unalmassá válhat.

Ezért kellenek az új ötletek, olyanok, amikhez nem kell semmi extra, nem kell boltba menni érte, ami kéznél van mindenkinek…

Azt gondolom a mostani helyzetre tekintettel, talán a wc-papír a legrelevánsabb, hogy abból bármekkora mennyiség áll jelenleg a rendelkezésünkre. Nálunk is van belőle bőven, ha nem is olyan sok, de azért egy nagy csomaggal elég sok mindent lehet már kezdeni. Így próbálunk ebből valami élvezetes dolgot kitalálni, addig, amíg még van belőle… Az én gyerekeim viszonylag már nagyok, 9 és 12 évesek, de még ők is jól elszórakoztak a wc-papír tekercsekből kitalált játékokkal. Játszatok ti is vele, és ha ezeknél van jobb ötletetek, akkor írjátok meg nekünk!

ZÚZZUK LE A VÁRAT!

Egyszerűen egy kis asztalkára építsünk a wc-papírokból gúlát, vagy bármilyen alakzatot,  és ezt egy megadott távolságból le kell zúzniuk a gyerekeknek. Labdának pedig használhatjuk apa zoknijait. Számoljuk meg hány tekercsből áll, és fel is írhatjuk, hogy pl. 3 dobásból ki, mennyit dobott le. Egész kicsikkel is lehet játszani, itt a földre építsük fel a gúlánkat és egy labdával kérjük meg, hogy gurítással döntse le.

Izgalmas és vicces játék, de azért vigyázzunk, hogy a gyerekek nem tudnak pontosan célozni, ne rakjuk tv, törhető tárgyak közelébe.

REJTÉLYES ÉPÍTÉSZET

Ehhez sok guriga kell, de feltételezzük, hogy te jól felkészültél a felkészülhetetlenre is.

Ennek a játéknak csak a képzelet szabhat határt, építhettek várat, különböző figurákat, labirintusokat belőle.

KIÉ A LEGNAGYOBB

Wc-papír tekercsekből torony, ki épít magasabbat anélkül, hogy eldőlne. Akár nagyobbaknak lehet matekozni is vele, osszuk, szorozzuk, mérjük le, deciméterre, méterre és centire váltva.

ÜGYESSÉGI PÁLYA

Ha van elég üveggolyótok, vagy kislabdátok, bármilyen kisebb sok tárgyatok (pl. legó darabkák), amik beleférnek a gurigákba, azzal lehet egy kis mini exatlon pályát építeni.

Rakjatok le egymás mellé 4 tekercset és egy távolságból, legalább 10-15 tárgyat próbáljatok beledobni, kinek hány sikerül?

SZOMORKÁS, VAGY MOSOLYFEJ

Rajzolhattok rá szemeket, szájat, és csináljanak belőle különböző fejeket. Külön-külön tekercsre a szemeket: kacsintósra, sírósra, tágra nyílva, és legörbülő, mosolygó, tátogó szájakat. Vicces alakok születnek majd.

HORGÁSZÓS

Kicsiknek egy rúdra kössetek egy madzagot, annak a végére pedig rakjatok egy kis tárgyat, amit majd a többféle magasságú tekercstornyokba bele kell lógatnia. Ha van mágneses játékotok, (pl magnetic) akkor a madzagra a kis mágneses rudat tegyétek, a gurigákba pedig szórjátok bele a vasgolyókat és már csak ki kell vadászni, azaz horgászni őket.

VISSZA A ZSÁKBA

És utoljára egy jó kis logikai játék (hát nem ez lesz a kdvencük): hogy tudod a nejlonzsákba úgy visszapakolni, hogy mind normálisan beleférjen..

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére