Jelenlegi hely

Bujtosi Uszoda

Jó ütemben, a terveknek megfelelően halad a Bujtosi Uszoda építése. Pont egy évvel ezelőtt adták át a munkaterületet, a beruházásnál az elmúlt hónapokban több daru is dolgozott; ám szerda reggel az utolsó toronydarut is lebontották.

A tetőszerkezet a közelmúltban került a helyére, az épülő sportlétesítmény egy hónappal ezelőtt kapott bokrétát, hiszen akkor érte el a kivitelező az uszoda legmagasabb pontját.

A munkálatok zöme most már bent zajlik. Erről beszélt Balogh Tamás, az AQUA Sport Egyesület irodavezetője: "Most jön igazából a nem túl látványos része a beruházásnak, hiszen a belső szakipari munkák, a burkolás és a gépészeti szerelések zajlanak – mondhatom, hogy gőzerővel, hiszen reményeink szerint szeptember végén már átadás lesz."

Már van olyan rész, ahol lerakták a padlófűtés csöveit, máshol pedig csempéznek. Az 50-es medencénél például hamarosan elkészül az első versenypálya burkolása. Az egyik széle már szerda reggel kirajzolódott a sötétkék csempékkel. De nemcsak a 10 pályás nagymedence várja majd a sportolni, úszni vágyókat. Már kialakították a 110 cm-ről 170 cm-ig mélyülő tanmedencét is, ahol a gyerekek megtanulhatnak majd úszni.

A sportlétesítmény építésére az AQUA SE pályázott. A beruházással kapcsolatosan tavaly városi, közgyűlési döntés is született: Nyíregyháza támogatja a TAO-s fejlesztést, a beruházáshoz a területet, ingatlant a megyeszékhely adta. Amint megtörténik az uszodának a használatba vétele, a létesítmény önkormányzati tulajdonba kerül. A beruházás mintegy 2 és fél milliárd forintból valósul meg. Ennek 750 millió forint az önereje, ám a város ezt az összeget is megkapja: a magyar kormány támogatja a fejlesztést. A két medence mellett természetesen lesznek öltözők, valamint egy közel 300 fős lelátó is helyet kap majd az épületben. A létesítmény nettó alapterülete több mint 4300 négyzetméter.

 

Forrás: https://www.nyiregyhaza.hu/post/bujtosi-uszoda-elbontottak-a-darukat-burkolnak-a-medenceterben-2019-07-24

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Ugrás az oldal tetejére