Jelenlegi hely

15 év alatt több mint 1100 gyermeket mentett meg a Gólyahír Egyesület

Tizenöt év alatt több mint 1100 gyermeket mentett meg a Gólyahír Egyesület - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az egyesület által szervezett konferencián, csütörtökön Budapesten.

Soltész Miklós megnyitó beszédében ismertette: a Gólyahír Egyesület segítségével 758 gyermek került családba, és az ő támogatásuknak köszönhető, hogy további 350 gyermek megszületett és a saját édesanyjánál maradt.

Az államtitkár hangsúlyozta: az örökbefogadás mind az örökbeadó, mind az örökbefogadó szülő számára hatalmas lelki teher.  De teher az örökbefogadott gyermek számára is – mondta –, aki kamaszkorában szembesül azzal, hogy "hol kezdődött és hol folytatódott az élete". A Gólyahír Egyesület ennek a tehernek a viselésében, feldolgozásában is sokat segít. Hozzátette: fontos az egyesület által nyújtott fizikai segítség is, legyen az anyagi vagy tárgyi támogatás vagy éppen a közösség biztosítása a gyermekek számára.

Böjte Csaba ferences szerzetest idézve Soltész Miklós kiemelte: nem lehet tudni, hogy ki lesz az a megmentett gyermekek közül, aki feltalálja az AIDS gyógyszerét, ki lesz orvos, aki majd életeket ment vagy akár pék, buszsofőr, aki munkájával szintén embertársait, a közösséget szolgálja.

Fűrész Tünde, az Emmi család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára előadásában ismertette a kormány családpolitikai intézkedéseit 2010-től, szót ejtve mások mellett a családi adókedvezmény kiterjesztéséről, a munka melletti gyedről és a gyermekétkeztetés támogatásának megkétszerezéséről.

A helyettes államtitkár kitért az egységes nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony bevezetésére, valamint arra is, hogy 2014-től a 12 évesnél fiatalabb gyerekek csak családban helyezhetők el.

Az örökbefogadást megkönnyítő intézkedések közül Fűrész Tünde kiemelte az örökbefogadói gyes bevezetését, a várandósságát titkoló, válsághelyzetben lévő anyák támogatását és az örökbefogadói alkalmasság érvényességének meghosszabbítását három évre. Szólt arról is, hogy a kihelyezési eljárás határideje 15 napról nyolc napra csökkent az újszülöttek esetén.

A helyettes államtitkár ismertetése szerint jelenleg 5600 nevelőszülő van Magyarországon, míg 2014. január 1-je előtt csak 3500-an voltak. Ennek köszönhetően a gyerekvédelmi szakellátásban részesülő gyermekek kétharmada már nevelőszülőnél él – hangsúlyozta.

Fűrész Tünde a rövid távú célokat ismertetve elmondta: 2016 végéig a most még gyermekotthonokban élő 12 éven aluli gyermekek is nevelőszülőkhöz kerülnek.

A konferencián Örökbefogadás kamasz szemmel című előadásában Sebesfi Ádám 16 éves örökbefogadott fiú úgy fogalmazott: "a szülő az, aki felnevel".

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére