Jelenlegi hely

Ingyen nézhetünk kortárs és klasszikus magyar filmeket a Filmión egészen januárig

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

Több mint 20 alkotás most először látható ingyen a platformon, köztük a teljes Hunyadi-sorozat, a Roncsfilm, A Viszkis és a Hugó, a víziló című rajzfilm. Az immár hagyományos, év végi akció keretében a Nemzeti Filmintézet ingyenes hozzáférést biztosít a streamingplatformján a magyar filmörökség klasszikus és kortárs alkotásaihoz.

Ezúttal olyan filmes legendák előtt tisztelegnek, mint a száz éve született Makk Károly, Darvas Iván és Kállai Ferenc, valamint a 90 éve született Törőcsik Mari: ingyen lehet megnézni az ünnepi készülődés közben, vagy az ünnepek alatt például a Szerelem, a Ház a sziklák alatt és A tanú című filmet is. Klasszikus magyar krimik és vígjátékok is ingyenesen elérhetők, így például a Liliomfi, A tizedes meg a többiek, A Pogány Madonna, a Dögkeselyű és a Csapd le csacsi! is szerepel a kínálatban.

A kortárs alkotások közül öt héten át ingyenesen elérhető egyebek mellett Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje, a Testről és lélekről, továbbá Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotása, a Saul fia is. A dokumentumfilmek kedvelői ingyen hozzáférnek például az Aranycsapat és a Made in England: Powell és Pressburger filmjei című alkotásokhoz.

A gyerekek olyan meseklasszikusokat nézhetnek meg, mint a Hugó, a víziló, Az erdő kapitánya, vagy épp a Szaffi, valamint a Macskafogó című animációs akció-vígjáték.

A streamingplatformon kezdetben 250 magyar film volt elérhető, mostanra már csaknem 1200-hoz lehet hozzáférni és a kínálat hetente két filmmel - egy klasszikus és egy kortárs alkotással - bővül.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére