Jelenlegi hely

Fűszernövények a konyhában

Az elmúlt években a legtöbb élelmiszerbolt zöldséges pultjainál általános lett, hogy cserepes fűszernövényeket árulnak. Egy ideig szemezgettem velük, majd tavaly tavasszal beadtam a derekamat, és megvásároltam életem első fűszernövényét, amiből félig-meddig szenvedély lett.

Mert addig nem hittem, hogy megmardnak, nem hittem, hogy a hús finomabb a friss rozmaringgal, mert nem hittem, hogy a limonádé finomabb friss citromfű levéllel, mentával.

Ez a növény aztán hamar tönkrement, majd még jópár utána - de nem adtam fel, megtanultam, mit, hogyan, miért.

De mire is jó a fűszernövény?

Egyrészt a kert hangulatát adja vissza - a szépen nevelt növények nem csak hasznosak, hanem a konyhánk (nyáron esteleg az erkélyünk, teraszunk, ablakunk) díszei lesznek.

Másrészt ételeinknek, italainknak teljesen más ízvilágot tudunk adni, megújulhat a gasztronómiánk vele. 

Harmadrészt pedig a segítségükkel felelősségre tudjuk vele nevelni gyermekeinket.

Beszerzési hely

A fűszernövényeket lehetőleg ne az élelmiszerboltok zöldésges pultjainál szerezzük be, hanem kertészetekben! Az üzletekben gyakran már sérülten érkeznek, több raktáron és számos ki-be pakoláson átesve, ráadásul ezek gyorsnövesztő eljáráson estek át. 

Ültessük át!

Az első hiba, amit elkövettem: a megvásárolt fűszernövényeket nem ültettem át. Ugyanis ezeket a növényeket tőzegben nevelik fel, ami teljesen steril, a benne lévő tápanyaggolyó épp addig elég neki, amíg az üzletben gyönyörű alakjában megvásároljuk. Aztán otthon 1-2 hét alatt tönkremegy. Ezért az első lépésnek mindig a virágföldbe való átültetésnek kell lennie.

Hová ültessük?

Ennek a meghatározása rajtunk múlik. Ültethetjük világládába, egyesével cserepekbe - mindez attól függ, mennyi helyünk van a konyhában, vagy a teraszon, ablakban.

Érdemes átgondolni, hogy milyen kompozíciót szeretnénk belőle, mert a jól megtervezett fűszeres ládák otthonunk díszei lehetnek.

Én javaslom a kampós megoldást - hideg időben a lakásban a falra, oszlopra tudjuk egy rúdra felakasztani a cserepeket/ládákat, jó időben pedig ki tudjuk akasztani a terasz korlátjára, vagy a terasz falára erősített rúdra.



Forrás: pixabay.com

Milyen növényeket érdemes fűszerkertünkbe ültetni? 

Menta

A kezdő és türelmetlen kertészeknek ez az ideális "kezdőnövény". 

  • Felhasználása: teájának görcsoldó hatása van, frissítő, élénkítő hatása miatt nyáron koktélokba, limonádéa tehetjük. Gyomorpanaszokra kiváló: "rendbe teszi" az emésztést - puffadásgátló, teája fogyókúrák alapja is lehet. Az epeműködést serkenti, de a desszertek kiegészítője is lehet. Télen kifejezetten jó, hisz teája enyhíti a torokfájás és köhgés tüneteit.
  • Tipp: hogy folyamatosan teremjen, mindig csipkedjünk le róla leveleket - ezeket megszáíthatjuk és teát főzhetünk belőle. Tegyük a leveleit jégkocka tartóba és vízzel fagyasszuk le - nyáron vízbe téve hűsít
  • Tartása: szereti a napfényt, 5-6 óra szükséges neki, öntözni csak akkor kell, ha a földje érintésre száraz. Nagyon szapora növény, így időnként a mellékhajtásokat ki kell venni - ezt akár oda is ajándékozhatod a szomszédnak. Nyáron magyon jól érzi magát a teraszon, sőt, a kertbe is kiültethető, a földben áttelel.

Metélőhagyma

Szintén könnyen termeszthető, nagyon sokoldalú fűszernövény, fűszerkertünk alapja lehet. Nagyon sok vitamint és szerveztünk számára fontos nyomelemet tartalmaz. Íze a vöröshagymára vagy a fokhagymáéra emlékeztet. Kolaszterinszint és vérnyomás csökkentő hatása van.

  • Felhasználása: szendvicsekre, szendvicskrémekbe, levesek, főzelékek ízesítsére, hal és tojásételek változatossá tételére - de kizárólag nyersen! Túróba, sajtkrémbe, különböző mártásokba keverhetjük.
  • Tartása: az árnyékosabb helyeket kedveli, de nem gond neki a napfény sem, öntözést igényel.  

Bazsalikom

Szintén kezdő fűszernövényeseknek ajánlom! Felhasználása nagyon sokrétű.
Hasonlóan a metélőhagymához rengeteg C-vitamint tartalmaz, étvágygerjesztő, vizelethajtó, köhögéscsillapító. Illata remekül elűzi a legyeket!

  • Felhasználása: Régóta ismert fűszer: levesek, főzelékek, mártások, paradicsomos éteek, húsételek ízesítésére kiváló - frissen a főzési idő utolsó perceiben kell az ételhez adni. A teába téve kellemes aromájú italt kapunk. Amihez én sokat használom: apróra vágva salátákba és pizzára teszek belőle.
  • Tartása: A meleg, félárnyékos helyet szereti, tűző napot nem szereti - számára így ideális a konyhaablak, rendszersen kell öntözni. Ha a kezdődő virágzatot visszacsípjük, erősen bokrosodik. Fagyérzékeny, ezért ha balkonra kitesszük, igyekezzünk az első fagy beállta előtt bevenni! 

Kakukkfű

Jellegzetes kis bokor, intenzív illattal.

  • Felhasználása: Elsősorban pörköltekhez, húsokhoz, gombás ételekhez használjuk, de nehezebben emészthető ételekhez-leveskhez is gyakran használom, mert emésztésserkentő hatása van. Külsőleg sebkezelésre, fertőtlenítésre használhatjuk. Teája köhögés és gyulladás csillapító, női fűszenek is nevezik, mert görcsoldó és vérzsécsillapító hatása van.
  • Tipp: Fürdővizekbe téve illatos és frissítő hatású - próbáld ki!
  • Tartása: Szárazságtűrő, nagyon fényigényes.

Rozmaring

Elsőre összekeverhetjük a levendulával - de ujjainkkal megdörzsölve a levelét, már biztos, hogy tudni fogjuk, melyik növényről van szó! Első blikkre nekem még a kertészetben is majdnem levendulát számoltak helyette. :) Szintén epe- és vizelethajtó és étvágyjavító, idegerőstő, ezért a régi parasztházaknál elengedhetetlen volt a jelenléte. 

  • Felhasználása: a fent említett tünetekre teát főzünk, ami enyhíti a fejfájást is (szárítva vagy frissen). Tartós szellemi igénybevétle esetén (pl. viszgaidőszak) a teája javítja a koncentrációt, sőt, a hangulatunkat is javítja. (Mikor portgóliót írtam, ez volt a megmentőm.) 
    A rozmaring, mint fűszer felhasználása a mediterrán konyhára jellemző. Kitűnően passzol a mártások, vadhúsok, zsíros húsételekhez, kacsa-és bárányhúsos fogásokhoz, és az őszies ételekhez. Bátran használjuk gyümölcsös fogásokhoz is, különleges ízt kölcsönöz nekik.
    Küsőleg: korpás haj esetén erős teájával öntsük le a hajunkat - hagyjuk 20 percig rajta, öblítsük le. Megfázáskor főzetével inhaláljunk. 
  • Extra tipp a Szombathelyimamitól: izomlazító, fájdalomcsillapító és élénkítő hatása miatt készíts meleg rozmaringos fürdőt magadnak! :-) 
  • Tartása: szárazságtűrő, nem okoz gondot, ha 1-1 öntöés kimarad. 

Oregánó

Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, de legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy mindezeket nem csak fiss állapotában, hanem szárítva is megőrzi. Görcsoldó, fájdalomcsillapító és fertőtlenítő hatása jelentős.

  • Felhasználása: menstruációs görcsök esetén teája nagyon gyorsan hat, sőt főzetéből borogatást készíthetünk az alhasra a nehéz napokban. Megfázás esetén teája segít a lepadat váladék feloldásában, sőt az oregánós  fürdő is segítség ilyenkor. A mediterrán konyha elengedhetetlen fűszere, világhírnevét a pizzának, pontosabban annak szószának köszönheti.  De én szívesen teszem a bazsalikomhoz hasonlóan tojásos, paradicsomos, sajtos ételekhez, sertés- és marhahúsokhoz, töltelékekhez és mediterrán salátákhoz, a panírmorzsába.

Petrezselyem

Most jogosan teszed fel a kérdést: petrezselyem cserépben? Amikor először találkozatm ezzel én is meglepődtem. A petrezselyemnek azonban ez csak a zöldje! 

  • Felhasználása: Levesekhez, saláták ízesítése, töltelékek, főzelékek, főtt és pirított burgonya, tojásételek, szárnyasok sütésekor és ételek díszítésére használom. Miért vált ennyire népszerűvé, hogy szinte minden ételhez hozzáadjuk?
  • Elárulok egy titkot: fokozza az anyagcserét, gyorsítja a szervezetben a tápanyagok lebomtását - emiatt a fogyókúrák során is jó hasznát vehetjük. 
    Külsőleg is alkalmazhatjuk: a rovarcsípést dörzsöljük be vele, azonnal enyhíti a gyulladást.

  

Jó kertészkedést!

Szerző: Szombathelyimami

Források: ViragzoMagyarorszag
Borhy Kertészet

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére