Jelenlegi hely

Hullócsillag nézés apával és anyával!

Nincs is romantikusabb program nyáron, mint figyelni a hullócsillagokat éjjel egy mezőn hanyatt fekve. 2015 augusztusában akár percenként is láthattok egy-két "csillagot" a légkörbe érni, ugyanis várhatóan augusztusban újra látható lesz Perseidák meteorraj.

A meteorok megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, sokkal inkább egy kényelmes, dönthető támlájú kerti ágyra, meg egy jó hálózsákra.
Gyermekkoromban nagyon vártuk, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor büntetés nélkül sokáig fenn lehettünk. Leterítettünk egy pokrócot és vártuk a csodát. Üljünk, ki a gyerekekkel vigyünk egy kis rágcsit és meséljük el, amit a csillagokról tudunk. Keressük meg a csillagképeket vagy bízzuk a gyerekek képzeletére. És amit nem szabad elfelejteni mikor meglátunk egy hullócsillagot hát kívánni valamit, a legjobb dolog amiben gyerekként hittem, a mikulás után. 



De sose a zenitet, a fejünk feletti pontot bámuljuk, inkább valahova félúton a zenit és a horizont közé, úgy 45 fok magasra nézzünk. Kitüntetett irány sincs, a hullócsillagok az ég bármely részén feltűnhetnek, de talán a déli vagy az északi irány kicsit kedvezőbb lehet. A lényeg, hogy ne legyenek közvetlen fények, és minél sötétebb égbolt alól végezzük a megfigyelést. Ha az időjárás is kedvezően alakul, az esti órákban 10-20, a hajnali órákban viszont akár 30-40 meteort is láthatunk egy óra alatt. Gyakran előfordul, hogy sok percig nem hullik egyetlen meteor sem, aztán egy percen belül jön 3-4 is.
Forrás:www.csillagaszat.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére