Jelenlegi hely

Szűrés helyett rettegünk

Számos gyakori, úgymond népbetegségre létezik térítésmentes szűrővizsgálat a magyar egészségügyben. Mégsem járunk ezekre.

Magyarországon az embereknek nem csak a várható élettartama rövidebb az európai átlagnál, de az egészségben eltöltött éveik száma is jó 3-8 évvel kevesebb, mint a kontinens többi polgárának. Ennek számos oka van, de az elsők között tartható számon, hogy miközben a magyar egészségügy számos szűrővizsgálatot tesz lehetővé, sőt ezek közül többet a társadalombiztosítás is támogat, mi magyarok nem megyünk el ezekre. Így pedig sok megelőzhető krónikus betegséget csak későn diagnosztizálhatnak az orvosok.

A szűrés azt jelenti, hogy panasz és tünetmentes felnőtt emberek járnak el időnként olyan vizsgálatokra, amely a koruk szerinti jellemző és tömegesen előforduló betegségek korai stádiumát lenne képes kimutatni. Bár ha valakinél ilyen betegségre utaló jelet találnak, tehát pozitív a vizsgálat eredménye, az még nem jelent diagnózist, mégis a legtöbben egyszerűen félnek a lehetséges következményektől. Még akkor is, ha tudják, hogy minél később kezdődik meg a gyógyító tevékenység, annál kisebb az esély a gyógyulásra. A legtöbb lakossági szűrővizsgálat gyors, nem jár komoly kényelmetlenséggel. És bár nem minden betegség szűrhető, azért a leggyakoribb halálokként megjelölt szív- és érrendszeri problémák, a vastagbélrák, a mellrák igenis az, sőt jó esélyt kínál a gyógyulásra a korai diagnózis.

Ezek alapján ma a könnyen elérhető, és ajánlott szűrővizsgálatok között van az emlőszűrés, amely 45 és 65 év közötti nőknek kétévente ajánlott, a 25-65 év közötti nők számára a méhnyakszűrés, amely háromévenként ajánlott, illetve 50-70 feletti nők és férfiak számára a vastagbélszűrés. Ezek közül az első kettő rutinszerűen működik, és jelenleg is tart a vastagbélszűrés – a gyakori népbetegségként emlegetett vastagbéldaganatok időbeni felismerése miatt fontos – általános szűrési feltételeinek kidolgozása. A KSH adatai szerint Magyarországon évente több mint 30 ezren halnak meg valamilyen daganatos betegség következtében. Az első helyen a tüdőrák áll, utána következik a vastagbélrák, majd utána a mellrák és a prosztatarák következik. És ezek mindegyikére létezik viszonylag könnyen elérhető szűrővizsgálat.

Vannak még egyéb szervezett szűrővizsgálatok is, amelyek közül a szakemberek jelenleg korosztályonként a következő ajánlást adják meg: 30 év felett érdemes háziorvosi konzultáció után vérvizsgálatot csináltatni két évente. 50 év felett évi egy urológiai vizsgálatot. 40 éves kor felett 2 évente szemészeti szűrésre érdemes menni szürke és zöld hályog korai felismerése érdekében. A gyakori melanomás esetek miatt 3 évente ajánlott egy bőrgyógyászati szűrés. 40 év felett szintén évente ajánlott lenne mindenkinek egy terheléses EKG vizsgálat. 65 év felett pedig 2-3 évente csontsűrűség vizsgálat.

Persze számos olyan magánszolgáltató, privát klinika létezik, ahol térítés ellenében ezeknél jóval szélesebb körű vizsgálati csomagokat kínálnak a különböző korosztályok és rizikócsoportok számára, de ha ezekre nem is, a TB támogatott szűrésekre érdemes lenne eljárni. Például a tüdőszűrő vizsgálatokra, amelyek nem is opcionálisak. A háziorvosunkkal konzultálva a népegészségügyi célú nőgyógyászati szűrésekért sem kell fizetnünk. Ugyancsak háziorvosnál tett látogatás után a vastagbéldaganatok illetve a prosztata problémák szűrése ajánlott a férfiaknak, legkésőbb 50 éves kor után. Ahogy a dolog most áll, néhány év múlva országosak és rendszeresek lesznek az ilyen szűrések.

Végezetül felsorolunk néhány olyan egészségügyi szűrést, amelyek időről időre ajánlottak akkor is, ha nem lehet rájuk bárhol, bármikor jelentkezni. A férfiakkal kezdjük, mert a statisztika szerint ők azok, akik sokkal nehezebben veszik rá magukat, hogy tünetmentesség esetén elmenjenek orvoshoz. Nem minden szűrővizsgálat térítésmentes, de mindegyik fontos. A férfiak számára már a húszas éveikben ajánlott lehet ötévente teljes körű orvosi átvizsgáláson részt venni. 40 éves kor felett kétévente. 50 év felett akár évente. Bár a leggyakoribb szív- és érrendszeri problémák idősebb korban jelentkeznek, az azokat kiváltó okokat érdemes lehet jóval korábban feltárni: így a rossz koleszterinszintet, a vérnyomás problémákat, a testtömeggel kapcsolatos kockázatokat. Ezek mellett már fiatal korban érdemes lehet egyszer hererák szűrésen részt venni, mert ez a betegség inkább fiatalabb korban jellemző.

A harmincas férfiaknak pajzsmirigy szűrés, mellkasi és medencei ultrahang is ajánlott. A negyveneseknek pedig ezeknél összetettebb vizsgálatokat javasolnak a szakemberek. Így rendszeressé válhatnak az EKG vizsgálatok, háromévenként esedékesek a vércukor tesztek. Az ötvenes éveikben járó férfiaknál már ésszerű vastagbélrák-szűrésre jelentkezni, amelynek szükséges gyakoriságát az orvos fogja közölni. Emellett szükséges lehet a prosztatarák-szűrés. Emellett nem árt két évente egy szemészeti szűrés sem. Ha a férfi elmúlt hatvan, alhasi érelmeszesedés elleni szűrésre, hasi ultrahangra érdemes elmennie, főként ha valamikor is dohányzott. Emellett fontos lehet ebben a korban a csontsűrűség vizsgálat.

A nőknél egy kicsit más a helyzet, de náluk is korcsoportonként változik a javasolt szűrővizsgálatok köre. Már 20 éves kor alatt érdemes a fiatal nőknek méhnyak-rákszűrésen részt venniük. A bőrgyógyászati szűrés is javasolt, főleg az agresszív melanomák időbeni felismerése miatt. 20 és 45 éves kor között már évente javasolt a méhnyak-rákszűrés, és a nőgyógyászati szakvélemény kikérése a mell állapotáról. 40 év felett pedig a mammográfia szűrést is érdemes elkezdeni, alaphelyzetben kétévente. Több szakmai portálon írják azt, hogy a nők esetében a rendszeres vastag- és végbél vizsgálatok is javasoltak. 50 év felett pedig nem megkerülhető. Ahogy a csontsűrűség mérést sem érdemes elhanyagolni ilyen korban. Ilyenkor már a háziorvossal beszélgetve a kardiológiai vizsgálatokat is érdemes beiktatni, hiszen a keringési zavarok, és szív problémák ebben a korban egyre többször jelentkeznek.

Ha mindezek után úgy érezzük, hogy rettegnünk kell a betegségektől, ne tegyük. A szűrések értelme éppen az, hogy még azelőtt fény derüljön az esetleges problémákra, hogy túl késő lenne. Ebben pedig mi magunk otthon is segíthetünk. Az orvosok számos esetben hangsúlyozzák az önvizsgálatok szükségességét. Például a bőrproblémák, a melanoma esetében, vagy az emlődaganatok korai felismerésére, időről időre nyugodtan álljunk a tükör elé, és tartsunk önellenőrzést. Ha kicsit is gyanakszunk, akkor pedig irány a háziorvos, aki tudja, hová érdemes fordulnunk.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére